A tévés átverések hosszú története

Az átverések szinte egyidősek az emberiség történetével: gondolhatunk itt a dodonai jósda kétértelmű kijelentéseire, de iratok tanúsága szerint a középkor szerzetesei is szívesen szórakoztak azzal, hogy bogarat tettek egy kivájt alma alá, amitől az alma elkezdett járni. Úgy tűnik, az emberek hiszékenységét nemcsak haszonszerzés érdekében lehet kihasználni, jó talaj ez a mindenkori szórakoztatóiparnak is. Cikkünk a modern kor átverőshow-iról nyújt egy kis történeti áttekintést az olvasóknak, és megnézzük azt is, hogy külföldön mi a trend.

Képzeljük el a következőt: van egy időutaztató társaság, amely mindössze tíz dollár fejében elvisz minket a jövőbe. A dolog úgy működik, hogy a befizetett pénz addig a néhány száz évig kamatozik, amíg fel nem találják az időgépet - a cég akkori alkalmazottai a már jócskán meghízott összeg fejében jönnek csak vissza az ügyfélért, hogy magukkal vigyék a jövőbe (vagyis az ő jelenükbe). Nem vicc, egy ilyen tartalmú hirdetés tényleg megjelent amerikai médiumokban, és nem egy ember akadt, aki kapva kapott a kedvező ajánlaton. Az eset ugyan valódi (értsd: anyagi javak gyarapítása érdekében elkövetett) átverés volt, mindenesetre jól mutatja az embereknek azt a tulajdonságát, amire a hasonló profilú tévés műsorok alapoznak.

Kellő tálalással gyakorlatilag mindent, még a legvadabb őrültséget is el lehet hitetni az emberrel. Az időutazástól nem is esik olyan távol egy nemrégiben véget ért angol átverős műsor, a Space Cadets alapötlete. Az adásban három szerencsétlent lőttek fel az űrbe, nagyjából a Földi űrutazás című filmben látott eszközökkel - aminek már csak a címéből is kiderül, hogy a célszemélyek valójában soha nem hagyták el bolygónkat. A profi technikával megoldott, szimulált fellövésnek és a vetített űrháttérnek köszönhetően állítólag mindhárom "asztronauta" bevette a trükköt - hacsak nem színészek voltak, mert hát nehéz elhinni, hogy valaki ezt is elhiszi. Azon nem is gondolkodtak, hogy miért hat még rájuk mindig a gravitáció, a szervezők ugyanis azt mondták nekik, hogy csak száz kilométer magasban vannak, ahol még nem érvényesül a súlytalanság.

A leleplezés a lehető legcikisebb formában történt: a szereplők lelkesen készültek első űrsétájukra, nagy komolyan szkafanderbe is öltöztek mind a hárman, csakhogy amint kiléptek a hajóból, a csillagok helyett a nézőkkel teli stúdió várta őket. Meglepetésnek épp elég lett volna, ha valaki besétál hozzájuk az "űrből" egy üveg pezsgővel, de a műsor készítői nem elégedtek meg ennyivel, porig akarták alázni az űrutazókat. Az adás végén az egyik átvert fogalmazta meg azt, amit nem csak a nézők többsége, de valószínűleg a közvetlen családtagok is gondoltak: "We're not Astronauts. We're just asses."

Persze a mai fejlett technika segítségével könnyű így becsapni valakit - gondolhatják azok, akik a kárörvendés helyett inkább sajnálják a műsor szereplőit. Csakhogy az átverős tévéműsor gondolata még jóval Gagarin emlékezetes kiruccanása előtt született: az ötlet egy bizonyos Allen Funt fejéből pattant ki a második világháború idején. Az amerikai férfi rádiósként vett részt a harcokban, ekkor nyert betekintést a titkosszolgálati módszerekbe, a rejtett mikrofonok, poloskák világába. Jó kedélyű és művészetben jártas ember lévén a háborúból hazatérve megpróbálta a szórakoztatóiparban hasznosítani a harctéren tanultakat. Első átverős műsorát végül rövid előkészítés után, 1947-ben valósította meg. A produkció kezdetben a rádióban ment, Candid Microphone (nagyjából: Pártatlan mikrofon) címmel, de az óriási sikert látva egy évvel később már a tévé is átvette.