Moziban nézhetik a vébét az angolok

Vágólapra másolva!
Angliában kész a szerződés a tévétársaságokkal: az idei futball-vb összes angol meccsét moziban is megnézhetik az otthon maradt fanatikusok.
Vágólapra másolva!

Nincs otthon nagyképernyős plazmatévé? Nem szeretnénk kocsmában nézni a meccseket? Az Odeon filmforgalmazó angol képviselete kitalálta a megoldást: szeződést kötött a mérkőzéséket a tévében sugárzó Euro 1080 társasággal, hogy bizonyos meccseket a mozitermekben is megnézhessenek a rajongók. A nagyvászonra a briteket legjobban érdeklő, vagyis a hazai mérkőzések kerülnek - és ez természetesen nemcsak a körmérkőzésekre vonatkozik, hanem az angol csapat továbbjutása esetén a többi meccsre vagy akár a döntőre is.

Ahhoz, hogy ez technikailag megvalósulhasson, az Odeonnak körülbelül százötvenezer fontot kellett beruháznia, ami olyan ötvennyolcmillió forintnak felel meg. Ehhez képest a nézőtől beszedett jegyárak nem is olyan borsosak: a felnőttek 5,50-ért, a gyerekek 3,50-ért (2100, illetve 1300 körüli forintért) nézhetnek meg egy-egy meccset. Kis üröm az örömben, hogy az Odeon száznál is több angliai mozija közül csak tizennégyben láthatjuk a vb-meccseket - persze ez még így is tizennéggyel több azon magyarországi mozik számánál, ahol ilyesmire van lehetőség. A mozik közül három Londonban található, de a birminghamiek, liverpooliak és manchesteriek sem fognak unatkozni.