Vágólapra másolva!
Mától Kert Attila vezeti a Magyar Televízió Hír Főszerkesztőségét. A posztot tavaly tavasz óta betöltő László Péter az idei parlamenti választás végéig vállalta a hírigazgatói feladatok ellátását.
Vágólapra másolva!

László Péter az elnöki kabinet tagjaként, nagy televíziós projektek tervezőjeként és irányítójaként folytatja újságírói és vezetői pályafutását a Magyar Televízióban, erre az MTV elnöke kérte fel. Rudi Zoltán szerint a közszolgálati hírszolgáltatásban 15 éves tapasztalattal rendelkező László Péternek kiemelkedő személyes érdemei voltak abban, hogy "a Magyar Televízió elsődleges és hiteles hírforrás volt a választási kampány során".

A Hír Főszerkesztőség új vezetője a 35 éves Kert Attila lett. A jogász végzettségű tévés 1997 őszétől 2005 végéig a TV2-ben dolgozott: 1999 márciusától 2005 májusáig a Tények című hírműsor, majd a Mutató című közéleti műsor főszerkesztője volt. Mostani megbízatása előtt - 2006 januárjától négy és fél hónapig - az ATV-ben főszerkesztőként a Híradó megújítását irányította. Kert Attila, aki 1992-ben a Magyar Rádióban kezdte újságírói pályafutását, már dolgozott a Magyar Televízióban, igaz, külsősként: 1993-től négy évig riportjait a Budapesti Regionális Híradó és A Hét című műsor sugározta.