[origo] tévé> !ALROVAT_NEVE

90
100

Vicces és szánalmas ügyek az ORTT előtt

[origo]|2006. 06. 01., 13:34|Utolsó módosítás:2006. 06. 01., 13:45|

Több ügyet vizsgált az ORTT panaszbizottsága, így az MTV Híradóját elmarasztalta azért, mert nem foglalkozott a Himnusz-szoborral, ugyanakkor megvizsgálták a Nap-kelte egyik igen vicces és egyben elszomorító adását is.

Ajánlat

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Állampolgári bejelentés alapján az ORTT Panaszbizottsága egyhangú döntéssel alakította ki véleményét arról, hogy a Magyar Televízió 2006. május 7-én 19.30 órakor sugárzott Híradó című műsorszámában nem tájékoztatott a Himnusz-szobor Budakeszin aznap délelőtt történt avatásáról. Az eljáró tanács megállapította, hogy a műsorszolgáltató azzal, hogy a Himnusz-szobor avatásáról nem adott tájékoztatást, a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény szelleméből fakadó tájékoztatási alapelvet sértette meg.

Az eljáró tanács véleménye szerint a Himnusz-szobor avatását tartalmában kell megítélni és azt minden magyart érintő eseménynek kell tekinteni. Ebben a szellemben vett részt az eseményen egy köztiszteletben álló Kossuth-díjas személyiség is.

Forrás: MTI

A közadományozásból felállított Himnusz-szobor, V. Majzik Mária Magyar Örökség-díjas szobrászművész alkotása

A Panaszbizottság ugyanakkor állampolgári bejelentésre megvizsgálta a Magyar Televízió 2006. április 20-án sugárzott Nap-kelte, Párbaj című műsorát, amelyben Illés Zoltán és Kékesi Tibor gond nélkül elbeszélt egymás mellett, alig-alig reagálván a másik észrevételeire - gyakorlatilag egyszerre szónokoltak. A beadvány szerint a műsorvezetőnek a műsor során tanúsított magatartása következtében követhetetlenné és élvezhetetlenné vált a vita a két képviselőjelölt között. Itt megtekinthető, különösen a második fele bizarr.

A Panaszbizottság azt az egyhangú véleményt alakította ki, hogy a műsorszám nem sértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvényből kiolvasható elveket.  A műsorok színvonalának, a kifogásolt választási vitaműsor szerkesztési koncepciójának megítélése nem tartozik a Panaszbizottság hatáskörébe, ezekről a nézők és hallgatók szabadon, maguk alkothatnak véleményt, a nekik tetszőt választva a versengő programok közül.

[origo]

[origo] címlapon»

rtlklub.sajtoklub.tv Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
    HBO Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Porszívó Electrolux ZJG 6800 GREEN- Most 5 év garanciával! Energiatakarékos fogyasztás: 1350 W, Mosható HEPA filter, teleszkópos fém szívócső, környezetbarát termék...
37 390 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.

Szavazás

További adatok » Időjárás »