Sigourney Weaver újra a gorillák között

Vágólapra másolva!
Sigourney Weaver tizennyolc évvel a Gorillák a ködben bemutatása után visszatért az akkori forgatási helyszínre, Ruandába - a látogatásból az Animal Planet számára készül dokumentumfilm. 
Vágólapra másolva!

A Dian Fossey kutatónő munkásságát bemutató Gorillák a ködben idején Sigourney Weaver valóban hónapokat töltött a hegyi gorillákkal, akiket annak idején Fossey is megfigyelt. A forgatás során a színésznő rendkívül jó kapcsolatot alakított ki a majmokkal, így már korábban is szerette volna újra látni őket, de a Ruandában dúló polgárháború eddig megakadályozta ebben.

Csak most, tizennyolc évvel az emlékezetes film után jött a lehetőség, hogy Weaver biztonságban el tudjon jutni a gorillákhoz. A látogatásból természetesen film is készül, Gorilla's Revisited címmel, amely az Animal Planet csatornán kerül majd adásba.

A színésznőre nagy hatással volt a majmokkal való újbóli találkozás, ahogyan ő maga fogalmazott: "Nem tudtam elhinni, hogy bármelyikünk felismerheti a másikat. A bébigorilláknak, akiket ismertem, már saját gyerekeik vannak." Elvárásaival szemben a majmokkal kialakított kapcsolat tartósnak bizonyult, állítólag több állat is felismerte őt.

Weaver megnyugtatta az állatvédőket is, nyilatkozatában ugyanis azt mondta, hogy a szörnyű polgárháború nem érintette a gorillák paradicsomi élőhelyét - létszámuk ugyan most is fokozatosan csökken, de csak igen kis mértékben.