Vágólapra másolva!
A joggal legendás tévéproducer, Aaron Spelling hamar hazamehetett a kórházból múlt heti agyvérzése után. Egy ideig lánya, Tori Spelling ápolta - a producer pénteken hunyt el. 
Vágólapra másolva!

Aaron Spellinget nyolcvanharmadik életévében érte a halál. Nem sokkal előtte még mindig dolgozott, így nem meglepő, hogy egyszer csak beütött az agyvérzés. 2001-ben torokrákot állapítottak meg nála az orvosok, de ez sem vette el a munkakedvét - csak a mostani agyvérzés tudta őt legyőzni.

Spelling még az ötvenes években kezdte karrierjét, ekkor még nem igazán tudta, hova kapjon, a producerkedés mellett rendezett és játszott is a tévében. A hatvanas évek elejétől kezdve azonban egyértelműen a produceri szerep került nála előtérbe - utólag úgy tűnik, ennél jobban nem is dönthetett volna.

Annak bizonyítására, hogy mennyit köszönhet neki az amerikai televíziózás, elég csak néhány, általa futtatott sorozatot megemlíteni: S.W.A.T., Starsky és Hutch, Charlie angyalai, T.J. Hooker, Dinasztia, Beverly Hills 90210, Melrose Place. Az öregúr e tekintélyes életmű után sem tudott megpihenni: 2000-ben például a Charlie angyalai nagyfilmnek is ő volt a producere, de nevéhez még az idei évből is kötődik tévéműsor (a Charmed című sorozat 2006-os epizódjai).

A producer lánya, Tori karrierjét is egyengette, feltehetőleg nem véletlen, hogy a lány rövid időre a T.J. Hooker-ben is feltűnt, majd végül a Beverly Hills 90210-vel alapozta meg hírnevét. Mindenesetre az utolsó napokban Tori segíthetett az apjának - épp időben érkezett egyébként, eredetileg ugyanis csak azért jött látogatóba kilenc hónap után, hogy bemutassa apjának új barátját, Dean McDermottot.