Árpa Attila remek munkát talált

Vágólapra másolva!
A Viasat 2006 őszén műsorra tűzi az America's Next Top Model (Topmodell leszek) sorozatának magyar gyártású produkcióját. A producer Árpa Attila lesz, Dobó Kata és Görög Zita is indulnak a műsorvezetői posztért.
Vágólapra másolva!

Az amerikai verziót már 2004 óta nyomon követhetik a csatorna nézői, a műsor az évek során kiemelkedően jó eredményeket ért el 18-34 év közötti nők körében. Saját gyártású műsor tekintetében - a 2002-ben futott, Farm című valóságshow óta - nem volt ilyen mértékű beruházás a a Viasat 3-on.

Amerika, Anglia, Németország, Franciaország és Svédország után tehát Magyarországon is kezdetét veszi a világ legsikeresebb modell-showja. A műsorban nyomon követhetjük a kiválasztott lányok küzdelmét a Topmodell címért folyó, kieséses versenyben. A zsűri tagjai várhatóan divatszakemberek, fotósok, stylistok és modellügynökök lesznek. A formátum szerint a zsűrielnök egy minden tekintetben hiteles és meghatározó hazai szupermodell lehet. A versenyre 2006. június 15-től 18-30 év közötti lányok jelentkezhetnek.

"Jövő héten nézzük meg a lehetséges műsorvezetőket és a szakembereket, akik zsűritagok lehetnek. Szemben sok más magyar tévéműsorral, ami külföldi produkciók másolása, ez egy igazi licencműsor lesz. Amerikában 12 lánnyal indul egy sorozat, és hetente esik ki egy - mi egy kis csavart viszünk bele. A tévézők sms-eire, telefonos szavazataira csak a legvégén számítunk, menet közben nincs beleszólásuk a versengésbe" - újságolta Árpa Attila.

Információink szerint Görög Zita, Osváth Andrea és Dobó Kata is befuthat műsorvezetőként, de többen esélyesek. A műsor ősszel kezdődik, heti egy epizód lesz, a Viasat 3-on már futnak a csinos lányokat kereső spotok.