Tornóczky Anita újra a képernyőn

Vágólapra másolva!
Péntek este látható először az ATV új műsora, a Balatoni Nyár, ebben médiaszemélyiségek találékonyságát, türelmét és ügyességét teszik próbára a stáb tagjai.
Vágólapra másolva!

A nyáron minden péntek este 8 és 9 óra között látható szórakoztató műsorban egy-egy "sztárpáros" indul el Budapestről Balatonföldvárra. Az út során, és a Balaton partján számos akadályt kell legyőzniük, érdekes, szórakoztató feladatok várnak rájuk. Az első adásban Magyar Attila reklámarc, színész és Hajdú Steve (szintén színész) veszi a Balaton felé az irányt. Sátorban kellett éjszakázniuk, mutogatással, magyar szavak nélkül bevásárolni, fondüt készíteni egy focicsapatnak, étteremben felszolgálni. Hogy ezt milyen sikerrel tették, péntek este kiderül.

atv

A műsorvezetők

Mint megtudtuk, a színészek után következő páros Dolly és Bódy Guszti duója lesz. A stáb kéthetente, szombatonként forgat, a felvett anyagból áll össze két adás. Zenés betéteket is ígérnek a szerkesztők, tehát nem roadshow-ra vagy utazós realityte kell számítani: a feladatok közben néha felcsendül egy sláger, színpadra pattan valaki (mondjuk Dolly), és elénekli a Kell egy ici-pici love vagy a Stupid Cupid című dalt, mindenki nagy örömére. A műsorban Tornóczky Anita ismét feltűnik a képernyőn, Istenes Lászlóval együtt vezeti a műsort.

Az első és a második adásban látható még Lola, a V-Tech, a Dolly Roll, vagy épp Krisz Rudi balatoni fellépése is. az ATV kilenc péntek estével tervez, augusztus 26-án búcsúzik a műsor.