Vágólapra másolva!
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Jan Murray, aki az ötvenes, hatvanas években tévéműsorok tömegét vezette a tengerentúlon.
Vágólapra másolva!

Jan Murray 1956-ban, a Treasure Hunt című vetélkedő házigazdájaként lett ismert a tévénézők számára - a műsort kezdetben az ABC csatorna adta, de később átkerült az NBC-re is. A show lényege az volt, hogy a kvízt megnyerő játékos kincsesládák közül válogathatott, amelyek valamelyikében egy fej káposzta volt, egy másikban pedig egy rakás pénz. A játékot aztán 1974-ben fel is újították (The New Treasure Hunt címen ment), de ennek már nem Murray volt a vezetője.

A nagyszerű showman az ötvenes években egyébként játékok egész sorát vezette, köztük a Dollar a Second és a Go Lucky című műsorokat is, de az igazán nagy áttörést valóban a Treasure Hunt hozta meg számára. Később aztán átnyergelt a színészi karrierre, de nemigen érte el azt a népszerűséget, amit tévés személyiségként. A klasszikus komikusiskolán nevelkedett, olyan "játszótársai" voltak, mint Mel Brooks, Sid Caesar vagy Buddy Hackett. Az ifjú Frankenstein-t is jegyző Mel Brooksnak például a History Of The World: Part I című filmjében kapott egy kisebb szerepet.

Persze a tévében is láthattuk még Murray-t, a The Tonight Show-ban is közreműködött, de feltűnt a hatvanas, hetvenes évek jó pár tévésorozatában is, például a The Name of the Game és a The Man From U.N.C.L.E. című szériákban. Nyolcvanéves koráig nem fáradt el, mint ő maga mondta, a közönség szeretete tartotta életben - most, nyolcvankilenc évesen érte a halál.