Királynő kegyeltje a tévés séf

Vágólapra másolva!
A szabadszájúságáról és radikalizmusáról híres tévés szakács, Gordon Ramsay minden rossz tulajdonsága ellenére még a brit királynő kegyét is elnyerte: a napokban magas állami kitüntetést vehetett át.
Vágólapra másolva!

Gordon Ramsay nevét a hazai nézők, ha máshonnan nem is, de a TV Paprika műsorából, a Ramsay, a konyha ördöge címet kapott show-ból biztosan ismerhetik. A séf minden epizódban egy-egy bajba jutott éttermen segít - szókimondásával nemcsak az alkalmazottakat, de az étterem vezetőit, tulajdonosait sem kíméli, de profizmusával valóban segít helyretenni a dolgokat.

Ramsay munkásságát most II. Erzsébet is elismerte azzal, hogy a polgári lakosság (azaz nem a katonaság) számára létrehozott, előkelő kitüntetések egyikét, az Order of the British Empire-t (röviden OBE-t) adományozta neki. Az érdemrendet - Ramsay legnagyobb örömére - nem Londonban, hanem a szakács hazájában, Skóciában, azon belül is Edinburgh-ban adták át.

A helyszín a nosztalgiázás mellett más miatt is kapóra jött Ramsay-nek: egyik híres éttermét, a Glasgow-ban található Amaryllist 2004-ben bezárta, Edinburgh pedig jó helyszínnek tűnik számára egy új vendéglátóhely megnyitásához.

Ramsay a kitüntetési ceremóniát a maga szokásos, fanyar modorában kommentálta: "Kellemesen elcsevegtem a királynővel, nem akartam azzal piszkálni, hogy miért nem engem kért fel a nyolcvanadik születésnapján tálalt ebéd elkészítésére."