Vágólapra másolva!
A Law & Order (magyarul Esküdt ellenségek) két munkatársa panaszolta be a neves tévécsatornát. 
Vágólapra másolva!

Az Esküdt ellenségek Emmy-díjas sminkmesterét, Sharon Burke-öt, saját állítása szerint, azért rúgták ki a sorozat stábjából, mert nem volt hajlandó eleget tenni az új producer szexuális irányú kéréseinek. A vádon mit sem változtat, hogy a nevezett producer (Jamie Crowell) szintén nő, ez ma már szinte természetes.

A hölgy ugyan nem tett konkrét ajánlatot alkalmazottjának, de erőteljesen utalt rá, hogy milyen tervei vannak vele kapcsolatban. Crowell állítólag szívesen beszélt arról a sminkesnek, hogy milyen dolgokat szoktak a férjével az ágyban csinálni, és szerette volna őt is kikérdezni szexuális szokásairól.

Miután Burke nem ment bele a játékba, rövid időn belül meggyanúsították, hogy ellopta az Esküdt ellenségek mostani szezonjának utolsó jeleneteit - természetesen azonnal ki is rúgták. A Pee Wee's Playhouse-ért Emmyvel jutalmazott sminkes válaszul beperelte az NBC-t, egymillió dollár kártérítést követelve tőlük.

A csatorna természetesen tagadja a vádakat, de azért az mindenesetre elgondolkodtató, hogy Burke-kel egy időben férjét, a sorozatnál operatőri teendőket ellátó, Terrence Burke-öt is kirúgták az Esküdt ellenségek stábjából - mindketten körülbelül tíz éve dolgoztak a sorozaton.