Rengeteg sorozatban, tévéműsorban szerepelnek gyerekek, akiknek jelenléte általában remek humorforrás. Legtöbbjük azonban rögtön kikerül a tévéből, amint elkezd mutálni vagy megjelennek az első pattanásai - az ő további sorsukról bizony a legritkább esetben derül ki bármi is. Persze ennek ellenkezőjére is akad példa bőven, amikor a kis színészek beleragadnak egy karakterbe, és egész életükben abból az egy szerepből élnek. Cikkünkben utánajártunk, hogy mi történt mindannyiunk kedvenc tévés gyerekeivel - természetesen a kevésbé ismert sorsokat próbáltuk meg összeválogatni, hiszen az időközben híressé vált gyereksztárok életéről máshonnan is értesülhetünk.

Jay North mint Dennis
Az 1951-es születésű Jay North játszotta a címszerepet az 1959-ben indult, Dennis the Menace (azaz Dennis, a komisz) című sorozatban. Ha máshonnan nem is, az újabb kori, azonos című moziból biztosan ismerjük a szőke rosszcsontot, de a történetnek létezik rajzfilm- és képregényváltozata is. North tipikusan az a csibészes alkat volt, akit a készítők elképzeltek Dennis szerepére - nem is okozott csalódást, a tévénézőknek sem.
"Mr. Wilson legjobb barátja" aztán feltűnt a Maya című sorozatban is, de Dennisként megszerzett népszerűségét a későbbiekben már nem tudta visszaszerezni. Színészi pályafutása a nyolcvanas évek közepén ért véget, egyik emlékezetes próbálkozásként, a Pebbles and Bamm-Bamm című rajzfilmsorozat egyik figurájának adta kölcsön a hangját.
North aztán tagja lett az A Minor Consideration nevű egyesületnek, amely a gyereksztárok érdekvédelmi szervezeteként is felfogható - de közben ő maga már nem jelent meg, sem a tévében, sem a filmvásznon, különféle tevékenységei mellett például eladói munkát vállalt egy egészséges élelmiszereket árusító boltban.
Legérdekesebb munkája azonban csak ezután következett: 1994 és 1997 között a Floridai Állami Börtönben dolgozott, méghozzá nem is akármilyen munkakörben - ő kísérte el utolsó útjukra a halálraítélteket. North érdekes tapasztalatokat gyűjtött a halálsoron, több bűnöző (például az először tizenöt évesen gyilkoló Henry Lee Lucas) személyisége lenyűgözte, a négyszeres gyilkos Bernard Bolanderrel pedig annyira összebarátkozott, hogy nem volt hajlandó végignézni, ahogy kivégzik.
North jelenlegi megélhetését annak köszönheti, hogy az emberek még így, jó negyven év távlatából sem feledték el a benne lakó kis csibészt - az egykori gyerekszínész ugyanis időről-időre feltűnik egy-egy, Amerikában szokásos autogramosztó show-n.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.