Rózsadombra született feleségek

Vágólapra másolva!
Forog az Egy rém rendes család magyar verziója, még ősszel a képernyőre kerül. Honfitársaink szívesen megnéznének egy morbid-humoros drámát lakóparkban élő, titkokat rejtegető, igaz magyar asszonyokról is, valamint a hazai Jóbarátok kapna még pár esélyt. Közel 17 ezer szavazat jött.
Vágólapra másolva!

Mint már beszámoltunk róla, a TV2 megvette az Egy rém rendes család licencét, és teljes gőzzel forgatja a magyarított epizódokat. Magyarországon hazai szituációs komédia még nem volt igazán kirobbanó siker: a Família Kft. főképp akkor volt népszerű, amikor még nem volt választási lehetősége a nézőknek, a Pasik jól ment ugyan, de mámoros rajongást nem váltott ki, a Tea és a Limonádé pedig szerény nézettséget hoztak. Arra voltunk kíváncsiak, olvasóink mely amerikai (vagy német) sorozatot néznék meg magyar szereplőkkel, hazai helyszínen.

Kérésünkre 16 796 válasz érkezett. A legtöbben a Született feleségek magyar verzióját néznék meg, 21,7 százalék voksolt arra, hogy egy új lakóparkban vagy a Rózsadombon dolgozzanak a kamerák. A Jóbarátok 20,4 százalékot kapott, a Central Park helyett pedig a Szomjas György-filmekből ismert, Gólya lehetne az egyik helyszín, fogatlan alkoholistákkal, köntösben és papucsban császkáló, spicces nénikékkel. Harmadiknak a Dallas futott be (9,5 százalék, közel 1600 szavazat), a texasi olajos család és a préri helyett egy alföldi tanyát tudunk elképzelni, természetesen Oszter Sándorral, pannon Jockey-ként.

Forrás: [origo]

A Baywatch negyedik lett a játékban (8,7 százalék), nyilván sokan elnéznék, amint Dundika a siófoki Beach House homokján nyargal, falatnyi bikiniben. A magyar Helyszínelők nyomozásaira 7,9 százalék lenne kíváncsi, a hazai Lost pedig 7,6 százalék szimpátiáját nyerte el. Tenger híján marad helyszínnek a Margitsziget, az első részben pedig nem repülő zuhanna le, hanem egy Combino robbanna le a sziget bejárójánál, a híd közepén. A 7,4 százalékot szerzett magyaros Vészhelyzet-ben nyilván nem a beteg, hanem az egész egészségügy lenne veszélyben. A tízben szerepel még Columbo, 6,5 százalékkal, a Cobra 11 6,3-mal, illetve a Twin Peaks, kerek négy százalékkal.