Eleddig nem volt különösebb divat, hogy a nagyobb kereskedelmi tévék mindenféle torzszülöttekkel, mutánsokkal és már rémekkel ijesztgessék az iskolából hazatérőket és a nyugovóra szándékozni térőket, de ezen a héten horror-témával foglalkozó sorozat is indult. Ha belenéztünk péntek este a Supernatural-Odaát című sorozat első részébe, gondolkodjuk el azon, hogy ha az emberevés (Tremors) elmegy délutáni matinénak, akkor egy tudományos fantasztikus, pár repülő csészealjjal és egy titokzatos, dohányzó emberrel operáló sorozat (X-akták), miért került késő éjszakára.

Shannen Doherty, Bűbájos boszorkák
Előzményei voltak idehaza is a horrorsorozatoknak, illetve a különböző természetfölötti lényekkel operáló szériáknak, csak kisebb körben, kábelcsatornákon vagy eldugott műsorsávokban vehették a műfaj rajongói magukhoz a mannát, ki intravénásan, ki a megszokott úton. A nagyformátumú, horroros-félős sorozatok sorát az erkölcscsőszök indították. Természetesen nem egy ismeretlen horrorszériáról van szó, hanem azokról, akik miatt a népszerű scifi-sorozat, az X-akták száműzve lett a főműsoridőből, és egy 18-as karikát kapott szégyenszemre. S bár örülhettünk, hiszen míg Amerikában az olykor előforduló este 8 órás kezdés minden bizonnyal tinédzserek millióiban okozott nyilvánvaló lelki károsodást, addig az üde és fiatal magyar honfiúi lélek karcolások nélkül vészelte át azt a kilenc évet, ameddig Mulder és Scully (majd később mások is) kutatták az igazságot, ami odaát van. Talán nem is véletlen éppen ezért, hogy az RTL Klub péntek esti premierje is az Odaát címet viseli.
De a TV2 tudhatott valamit, és elhitette a hatóságokkal, hogy nem eszik olyan forrón a kását, és ha a scifi-elemeknek nincs is helye a nagyközönség előtt, a tini boszorkák démonvadászata azért elfér a lefekvés előtt, hiszen az ifjú korosztály lelki fejlődését pár torz számítógép generálta lény halála nem érinti olyan erősen. Ezért is indult hát eleinte még főműsoridőben a WB egyik meghatározó sorozata, a Bűbájos boszorkák (Charmed), amely bár később már a kevésbé nézettebb, ámbátor barátibb ebéd utáni és késő délutáni időpontba került, de ennek ellenére is masszív rajongótábor alakult ki a sorozat körül. A Bűbájos boszorkák három boszorkányról szól (Piper, Prue, Phoebe), akik a Bűbájosok jelzőt is megkapták és a köztünk élő leghatalmasabb boszorkáknak számítanak. Feladatuk az ártatlanok életének megmentése, a világvége elodázása és nem utolsósorban saját életük karbantartása, hiszen mindannyian tudjuk, hogy egy varázstudónak nem egyszerű megélni az emberek között, pláne, ha nap mint nap az életére törnek - ő pedig nem fedheti fel azt a gyarló nép előtt, hogy milyen képességekkel is bír.
A sorozat nagyjából az X-akták és a többi horrorsorozat által megismert sémára épülve szórakoztatja a nézőket. Minden évadban akad valamilyen hosszasan kifejtett, részeken áthúzódó szál, amivel küzdenek hőseink, miközben klasszikus "monster of the week" (a hét szörnye) epizódban mindig egy aktuális és gonosz tervet forraló démont adnak át az örök enyészetnek. A sorozat, bár a fantasy és a horror műfajok határmezsgyéjén mozog, de inkább a tini aspektusa miatt vált sikeressé és tartott ki 1998-tól egészen idén májusig. A tinilányok természetesen az ifjú és kőkemény boszorkányokkal tudtak azonosulni és meríthettek belőlük ihletet, míg a hímnemű nézőket főleg a mutatós színészi gárda foghatta meg, hiszen a törékeny lányok feszülős cuccokban történő verekedése mindig is nézővonzó tényezőnek számított köreikben. A sorozat a 3. évad végén egyébként drasztikus változásokon esett keresztül, amikor is az egyik sztár, a Beverly Hills 90210 üdvöskéje, a Prue-t alakító Shannen Doherty kiszállt a sorozatból és a helyét amolyan Dallas-módra egy rég elfeledett negyedik (mostoha)nővér vette át, név szerint Paige.
Egy évvel még a Bűbájos boszorkákat is megelőzte viszont a Buffy, a vámpírok réme című, premierje óta többszörösen is kultikus státusba került tinilányos-vámpírgyilkolós sorozat. Nálunk a TV3-as premiert követően azonban csak 2-3 éve porolták le megint a sorozatot - ezúttal a Viasat 3, mely lefedettsége ugyan nem vetekedhet a nagy kereskedelmi tévékkel, de legalább nekik megadatott, hogy fél hattól és vágatlanul adják le a vámpírokat tucatszám lemészároló gimnazista diáklány kalandjait. Természetesen Buffy - annak ellenére, hogy ő a Kiválasztott - olykor segítségre szorul, ezért egy jó oktatási intézményhez méltóan az iskola egyik tanára és természetesen barátai is segítik a vámpírok és különböző fura lények ellen vívott harcban. Bár olykor bizony előfordul, hogy egy vérfarkas keveredik a barátok közé, aki ugyancsak nekiáll mészárolni Sunnydale városkának a lakosságát, azért ezek az érzelmi szálak főszereplőink között masszívan kitartanak, és az évadok során még fejlődnek is.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.