Vonzzák a hullákat a Helyszínelők

Vágólapra másolva!
Mint arról korábban beszámoltunk, mumifikálódott holttestet találtak a New York-i helyszínelők forgatási helyszínén. Nem jártak sokkal jobban a miami kollégák sem: őket egy vízihulla várta.  
Vágólapra másolva!

Egy férfi úszó holttestére bukkantak a Biscayne-öbölben, melynek közeléből a Miami helyszínelők stábjának helikoptere szokott felszállni a légi felvételek készítéséhez. A hulla megtalálásakor éppen nem zajlott forgatás, ami viszont mégiscsak hírré teszi az esetet, hogy ez már a második ilyen alkalom a Helyszínelők történetében.

Alig egy hete annak, hogy a New York-i helyszínelők forgatási épületében előkerült egy mumifikálódott holttest, mindössze két emelettel a stáb alatt. Akkor egy bérlő hunyt el saját lakásában - a mostani hullára egy hajléktalan talált rá a vízben, aki rögtön értesített is egy közelben járőröző rendőrt.

A holttesten nem láthatók külsérelmi nyomok, a hatóság szerint azonban mégsincs semmi furcsa az esetben: ahogyan Derlish Moss, a miami rendőrség szóvivője elmondta a The ShowBuzz-nak, sajnos nem ritka, hogy akár egy hajléktalan, akár egy óvatlan csónakázó a Biscayne-öbölben lelje halálát.