Atomrobbanás a CBS-nél

Vágólapra másolva!
Jericho címmel szerda este indult útjára a CBS új sorozata, amely egy atomrobbanás utáni eseményeket mutat be.
Vágólapra másolva!

Az ötlet persze nem új, számtalan olyan film született már, amely egy atomrobbanás túlélőinek harcát ábrázolta - a műfaj klasszikusa (és egyik legjobb alkotása) a Másnap című film, Jason Robardsszal a főszerepben. A Jericho alapsztorijában csupán annyi a változás, hogy az életben maradtak nem különböző helyekről verődnek össze, létrehozva egy új életteret, hanem egy régóta létező közösség tagjai.

Kansas állam máskor is volt már csodás esemény színhelye, gondoljunk csak a kis Dorothyra az Óz, a nagy varázsló-ból. Ezúttal azonban nem repít el minket a forgószél sehová, maradunk a poros, unalmas kisvárosban, amely viszont az atomrobbanást követően egycsapásra izgalmas helyszínné változik.

Igazából nem lehet pontosan tudni, hogy mi történt a többi amerikaival - a település lakói csak egy óriási gombafelhőt látnak, aztán elmegy az áram, és a rádiót sem tudják sehogyan életre kelteni. Persze egyből kitör a pánik, a közösségi viszonyok pedig jócskán átrendeződnek: a pszichológiai vonal kibontását szolgálja a rengeteg, eltérő karakterű szereplő.

A drámai sorozat fő figurája az öt év után hazatért Jake Green (a Lesz ez még így se rabló modellje, Skeet Ulrich játsza), aki nem mellesleg a helyi polgármester fia. Jake titokzatossága is a feszültség egyik forrása, hiszen mindenkinek mást mond arról, hogy hol járt az elmúlt öt évben. Ugyanígy nem lehet tudni semmit az atomrobbanásról sem, így azt illetően is megindulnak a találgatások, hogy ki támadta meg Amerikát - természetesen nem csak földi erők, de idegen támadás lehetősége is szerepel a teóriák között.