A tévé előtt önállóan dönt a gyerek

Vágólapra másolva!
A legtöbb gyermek egyedül dönti el, hogy mit néz a tévében - derül ki egy friss német felmérésből.
Vágólapra másolva!

A három és tizenhárom év közötti gyermekek körében végzett vizsgálat kimutatta, hogy több különböző felhasználói csoportot létezik. A legtöbben azok vannak, akiket szüleik alig vagy egyáltalán nem befolyásolnak a programválasztás során. A legnagyobb csoportot (34%) mindazonáltal azok alkotják, akik főműsoridőben felnőttekkel együtt nézik a tévét, és nem kezelik a távirányítót. Az ebbe a kategóriába tartozó gyerekek a korosztályuknak szóló programokat egyedül nézik, és viszonylag keveset tévéznek.

Az IP Deutschland és a Carat Expert médiakutató cég által Kölnben megjelentetett kutatási jelentés szerint a vizsgált gyermekek 29 százaléka a "mazsolázgató" csoportba sorolható. Ők csak meghatározott műsorokat néznek, maguk kezelik a távirányítót, és a csatornák széles köréből választják kedvenc műsoraikat. A "mazsolázgatók" kicsivel kevesebbet néznek tévét az átlagnál, ami 2005-ben napi kilencven perc volt.

A vizsgálati alanyok 13 százalékát a "hedonista gyerekek" elnevezésű csoportba sorolták a kutatók. A "hedonisták" igen gyakran ülnek a képernyő előtt, elsősorban rajzfilmeket néznek, és a szülőknek szinte semmi befolyásuk nincs a programválasztásukra. A "kis felnőttek" az alapsokaság 11 százalékát teszik ki. Ezek a gyerekek túlnyomórészt főműsoridőben telepednek a képernyő elé, felnőtteknek szóló műsorokat néznek, és teljes körű programválasztási szabadságot élveznek.

Az IP Deutschland - a német RTL, a Super RTL, a Vox és az N-Tv csatornák reklámidejét értékesítő vállalat - a kutatással azt próbálta felderíteni, hogyan lehetne a gyermekkorú fogyasztói csoportot jobban elérni a reklámokkal. A vizsgálat során a Gesellschaft für Konsumforschung (GfK) piackutató tavaly novemberben, Nürnbergben végzett kutatásának adatait dolgozták fel. A vizsgálatban 12 csatorna 200 adását vizsgálták, s ehhez az egyes programokat a csatorna nézettsége alapján válogatták be a mintába.