Indul a zajos szomszédok elleni harc

Vágólapra másolva!
Két új sorozat indul a TV Dekón: az egyikben eredeti, meghökkentő gépeket eszkábálnak össze kreatív elmék és szorgos kezek, a másikban kérésre szisztematikusan szétvernek egy házat. Adás előtt belenéztünk mindkettőbe.
Vágólapra másolva!

A Mechannibál - mely a BBC kettes csatornáján futott - itthon szombaton 21 órakor, vasárnap 13 és 19 órakor lesz adásban, a kettő közül ez a viccesebb, eredetibb. Minden adásban két-két csapat verseng: különböző gépeket építenek, de kizárólag saját otthonukból szerezhetik be az alkatrészeket. A feladathoz mindent felnyithatnak, szétszerelhetnek, kibelezhetnek, "mechannibálozhatnak": a tévétől a mosogatógépen át a központi fűtésig. Megmutatják, hogyan lehet a szétszedett mosógépből kétéltű járművet készíteni, vagy a függöny segítségével egy gyorsvasutat, ami ágyba hozza a reggelit.

Az első rész arra a felismerésre épül, hogy sokan vannak, akik utálják zajos, folyton kopácsoló, vasárnap reggel hatkor flexszel ébresztő, elektromos fűrésszel és nyikorgó, borzalmas hangú fűnyíróval is nagy barátságban lévő szomszédjaikat. Az első adásban ennek megfelelően egy fészerpusztító gépet kell építeni, mely romhalmazzá változtatja a zajok forrását, a szomszéd kis kalyibáját. Az egyik csapat egy kerekes szerkezetre applikál egy gépezetet, a maximális pusztítás végett (a Braniac jut eszünkbe ennyi marhaság láttán), míg a másik nem oldalról zúzna: darut épít, hogy felülről rombolják le a faházat, súlyosabb tárgyat dobva a tetőre. Az elektromos kütyüket kedvelő, bütykölni, szerelgetni kedvelő férfiak kedvelt műsora lehet - a készítők ennek megfelelően egy csinos, szőke, női műsorvezetőt (Louise Brady) is bedobtak.

Az Összebútorozók azzal foglalkozik, hogy miképp lehet két ember különböző ízlését eggyé varázsolni, hogyan lehet két lakásból egy harmonikus otthont teremteni. A fiatal házasok választhatnak egy-egy kedvenc tárgyat, aminek mindenképpen maradnia kell, a többinek viszont nincs kegyelem - míg a fiatalok nyaralnak, addig az Összebútorozók berendezik otthonukat.

Az első részben ötezer dollárból gazdálkodik, és a helyben talált bútorok radikális átalakításával próbálkozik a csapat, a kissé tenyérbemászó Trendy Bobby vezetésével. A nagy bölcsességeket ("szerintem a kevesebb soha nem lesz több") bedobó, csicsás ingben és riasztó nyakékekben mászkáló designer legényke embereivel egy hollywoodi kaszkadőr és egy szintén kaliforniai ruhatervező nő házát újítja fel. Akad meló rendesen, mert a hölgy munkája miatt rengeteg ruha hever szanaszét, miközben a tévé egy cipősdobozon pihen, nagy a rumli. Átfestik a falakat, a szőnyeg reinkarnációja pedig abból áll, hogy szétvágják, és díszpárnává alakítják darabjait.

A szőkített hajtincsekkel rendelkező Bobby magabiztos hadvezérként irányítja a munkát a szoba közepéről, miközben a stáb ide-oda cipeli a bútorokat. Bár kevesen lennének meg vele tíz percnél tovább egy szobában, a fickó érti a dolgát, nem riad vissza a meghökkentő megoldásoktól: "Kettévágom Dominie pamlagját, megtoldom Greg székével! Olyan uncsi volt az ágy, én azt akartam, hogy fincsi legyen! Csodálatos harmóniát sugároz a lágyan lehulló drapéria" - mondja ez az idegesítő, de kétségkívül kreatív karakter. Hogy mit szól a párocska a látványos reformokon átesett házat, a kettéfűrészelt festményt látva? Kiderül hamarosan, a műsor ma 21.40-kor jelentkezik először, majd szombaton 13.40-kor, vasárnap 20 órakor lesz adásban.