Vágólapra másolva!
Ma este indul útjára Jakupcsek Gabriella dokumentum-sorozata, Világ árvái címmel. A műsorvezető a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaival utazott.
Vágólapra másolva!

"A gyermekek sorsa nekem mindig szívügyem volt. Azt gondolom, hogy sok borzalmat el tudok viselni, de ha a kicsik életéről van szó, ott nincs kecmec" - vallja Jakupcsek Gabriella, aki a a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaival együtt szegény országokban élő, nehézsorsú, árva kisgyerekeket látogat meg útjai során, hogy megismerje életüket, körülményeiket. A felvett anyagból készült sorozat ma indul a TV2-n.

tv2

A műsorvezető első útja Kongóba vezet majd, ahol AIDS-es gyerekekhez látogat el egy misszionárius csapat, egy örökbefogadó apuka és egy magyar doktornő kíséretében. Később Sri Lankára, Vietnámba, Kambodzsába és Kárpátaljára is elutaznak a stáb és a szeretetszolgálat munkatársai.

A félórás műsor 23.30-kor, a Szulák Andrea Show után kezdődik.