Vágólapra másolva!
A csábos énekesnő, Christina Aguilera feltűnik A New York-i helyszínelők egyik epizódjában.
Vágólapra másolva!

Aguilera állítólag már régóta figyelemmel követi a bűntények helyszínét vizsgáló nyomozócsoport munkáját: nagy rajongója A helyszínelők című sorozatnak. Mint azt Anthony Zulker, a műsor egyik producere elmondta, ő is nagyra tartja az énekesnő munkásságát, így szívesen dolgozna is vele.

A művésznő egy rész erejéig, a New York-i színtéren fog feltűnni, így Gary Sinise és Melina Kanakaredes lesznek a partnerei. Az ominózus epizód (szintén Zulker elmondása szerint) valószínűleg a nőkön elkövetett, családon belüli erőszak témakörét fogja boncolgatja. Ebből is kitűnik, hogy Aguilera nem önmagát fogja játszani, mint azt annyi más énekes teszi sorozatokban való vendégszerepléskor (például David Bowie az Extras-ban).

Más kérdés, hogy az énekesnő egy dala is elhangzik majd az epizódban - bár Aguilera eddig még nem csillogtatta meg színészi tehetségét, más filmzenéken is feltűnt már egy-egy szerzeménye: így a Moulin Rouge-ban és a Cápamesé-ben is hallhattuk jellegzetes hangját.