Megvan olvasóink kedvenc rajzfilmje

Vágólapra másolva!
53 500 szavazat érkezett pár nap alatt a kedvenc magyar rajzfilmekre. A Csillagszemű juhász botjával nagyot koppintott Mézga Géza fejére.
Vágólapra másolva!

Aki úgy gondolta, hogy Vuk, Frakk vagy Pom-pom az országos kedvenc, az talán felkaphatja fejét a szavazás végeredménye láttán: bő 53 ezer voks alapján úgy tűnik, hogy a netezők közel harmadának a Magyar népmesék-sorozat a kedvence, a szegény csizmadiával, a szélkirállyal, az okos bíró leányával, a rókaszemű menyecskével, a papucsszaggató királykisasszonyról nem is szólva. Mézga Gézának és a csacsika-családnak sem kell persze pironkodnia, mivel bő 13 ezer voksot ők is begyűjtöttek, MZ/X hathatós segítsége nélkül is. A dobogó alsó fokára felfért még a 16 százalékot markoló Vuk.

A középmezőnyben Dr. Bubó Csőrmesterrel és Ursulával, de itt található Frakk, Szerénke és Lukrécia is. Pom-pom és Kukori halovány szereplése némi meglepetés. A lista persze nem teljes, alighanem előkelő helyezést ért volna el a Macskafogó vagy a Szaffi -, de nem rövid részekből álló tévésorozat lévén, nem szerepelnek itt.

Egykoron kiváló magyar rajzfilmek készültek. Melyik a kedvence?

1. Magyar népmesék30,4%
2. Mézga-család24,6%
3. Vuk16%
4. Kérem a következőt!8,3%
5. Frakk5,1%
6. Vízipók-csodapók4,8%
7. A nagy hoho-horgász4,1%
8. Kukori és kotkoda3,6%
9. Pom-pom meséi3,1%