Nagyobb reformok három tévénél

Vágólapra másolva!
Átszervezések következtében távozott a közelmúltban a Filmmúzeum éléről Paul Ágnes, december 1-jével pedig a TV Paprika vezetője, Szabó Edit munkaviszonya is megszűnik.
Vágólapra másolva!

Személyi változások történtek a Filmmúzeum-TV Deko-TV Paprika csoportnál az elmúlt hónapokban, így előbb távozott Paul Ágnes, a Filmmúzeum csatornaigazgatója, majd Szabó Edit következett, aki november végén int búcsút a gasztronómiai, tematikus tévének. Mint az [origo] kérdésére elmondta, az átszervezés során központi irányítás alá kerül a három csatorna, megszűnnek a főszerkesztői posztok.

Krasznai János tulajdonos, a TV Paprika igazgatósági tagja megerősítette az információt, közös megegyezéssel valóban megválnak Szabó Edittől. "A média időről időre megújul, mi is át akarjuk alakítani a három csatornát, a változáshoz pedig új emberek is kellenek" - mondta, majd a tervekről beszélt: "A saját gyártású műsorok szereplői itthon még Jamie Olivernél is nagyobb sztárok, mert a magyar nézők a magyar sztárokhoz hűségesek, őket szeretik. Így csatornáink a saját gyártású műsoraikkal jóval sikeresebbek azoknál a tematikus csatornáknál, melyek csak külföldi tartalmakat vásárolnak."

Krasznai szerint újítani kell, mert meg akarnak felelni a kábelszolgáltatónak és a nézőnek. "A partnerek kérésére változtatunk a tematikán. Friss műsorok lesznek, persze a régiek ismétlései mellett" - tette hozzá. December 1-jétől tehát új struktúra szerint működnek a csatornák: a három tematikus adót egy kreatív igazgató fogja majd össze.