Tévétörténelmet ír egy transzszexuális

Vágólapra másolva!
Jeffrey Carlson személyesíti meg az első olyan transzszexuális karaktert, aki délutáni, napi sorozatban jelenik meg.
Vágólapra másolva!

Miután feltűnt a Taboo című musicalben, Jeffrey Carlson most az All My Children című szappanoperában kapott szerepet: egy olyan férfit játszik, aki mindenáron nővé szeretné operáltatni magát. Ilyesmire állítólag még nem volt példa, legalábbis olyan sorozatban nem, amely a délutáni idősáv részét képezi.

Természetesen láthattunk már transzszexuális szereplőt máshol is, például egy leszbikus közösség életét bemutató The L Word-ben, csak ott épp fordított volt a folyamat, egy nőből vált férfi. Amerika legnagyobb meleg szervezete, a Gay and Lesbian Alliance Against Defamation (GLAAD) elmondása szerint többek között a CBS The Education of Max Bickford és az ABC The City című sorozatában is feltűnt már egy-egy transzszexuális karakter.

Carlson az All My Children-ben egyébként egy Zarf nevű rocksztárt játszik - a sorozat egyik producere, Julie Hanan Carruthers elmondta, hogy a készítők új színt szerettek volna vinni a régóta (mintegy harmichat éve) futó szappanoperába, és hát jól tudják, hogy a nézőket vonzza minden, ami a szexualitással kapcsolatos. A figura hiteles megformálása érdekében aztán konzultáltak a GLAAD szakértőivel is, remélve, hogy így valóban sikerül növelni a nézettséget.