A mélyinterjú fogalma új értelmet nyert az ITV-nél: egy riporter valóban huszonnégy órában faggatja a sztárokat.
![Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0609/20060901mikrofon1.jpg)
Huszonnégy órában
A dolog úgy néz ki, hogy a műsor állandó szereplőjét, az interjúkat készítő Jamie Campbellt, husszonnégy órára, ténylegesen összezárják egy szobába éppen aktuális alanyával. (Így, mondanunk sem kell, a műsor valószínűleg nem csak a meginterjúvolt sztár számára lesz fárasztó.)
A 24 Hours With... címet kapott műsor szerkezete teljesen új, hiszen ilyen sok ideig egyetlen hírességgel sem voltunk még együtt, legalábbis nem ilyen hagyományos formában, vagyis interjúhelyzetben. Persze voltak már olyanok, akik vállalkoztak a nyilvánosság előtt élésre több ideig is (pédául a valóságshow-k VIP-szekcióiban), de ott teljességgel informális szerepben tűntek fel.
Mint azt Layla Smith, az ITV reality-műsorokért felelős vezetője elmondta, a műsor így is teljesen eltér a hagyományos interjúformáktól, hiszen itt korántsem a csillogásé a főszerep, inkább az a cél, hogy a sztár köznapi, emberi arcát mutassák be a nézőknek. Ezt hivatott előhívni az egész napos összezárás: az interjúalanyok hamarabb elfáradnak, mint hogy képesek legyenek végig az előírt szerepnek megfelelően viselkedni.
A műsornak már volt egy sikeres pilot része, vagyis előreláthatólag tetszeni fog a nézőknek: így egy pár részt már le is forgattak, a kész filmek jövő év elején kerülnek adásba - természetesen nem az egész napot adják le, csak a legérdekesebb jeleneteket. Arról nincsenek értesüléseink, hogy mely hírességek vállalták a megmérettetést.
[origo]
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.