A tévén keresztül sokan búcsúztak Puskástól

Vágólapra másolva!
Több mint egymillióan kísérték figyelemmel Puskás Ferenc temetését az m1-en.
Vágólapra másolva!

December 9-én, 16 órakor vette kezdetét "A nemzet búcsúja" gyászsorozat, amelyen a világ labdarúgást szerető közönsége búcsúzott a legnagyobb magyar labdarúgótól. A stadionban a vártnál sokkal kevesebben voltak, de a tévék előtt annál többen vettek búcsút Puskás Ferenctől.

A Magyar Televízió mindkét csatornája a teljes szertartást élőben közvetítette. A gyászszertartás több mint ötórás közvetítését a 18 éven felüli televíziózók 30%-a, vagyis 1 millió 83 ezren nézték átlagosan (AMR: 13,7%) az m1-en. A 18-49 évesek körében a műsor 6,1%-os nézettséget és 17,6%-os közönségarányt ért el.