Karambolozott az egykori szupermodell

Vágólapra másolva!
Autóbalesetet szenvedett Janice Dickinson, aki az Oxygen tévécsatornán vezeti modellügynökségét.
Vágólapra másolva!

Janice Dickinson az amerikai Topmodell, vagyis az America's Next Topmodel pár évadjában zsűrizett, majd átnyergelt az Oxygen csatornához, és azóta ott vezeti saját műsorát, amely nemes egyszerűséggel a Janice Dickinson Modeling Agency nevet kapta. A lényeg gyakorlatilag ugyanaz, mint az elődműsor esetében: új tehetségek versenyeztetése a topmodell címért.

Az exmodellről most egy komorabb hír kapcsán hallottunk újra: kis, városi terepjárójával épp Los Angelesen haladt át egy forgatás végeztével, amikor egy kamion az autójának csapódott. Az ütközés következtében Dickinson fejjel előre kirepült a szélvédőn, ennek ellenére kisebb sérülésekkel megúszta az esetet, ahogyan a vele egy kocsiban utazó stylist és sminkes is.

Dickinsonnak egyébként nem ez volt az első autóbalesete. A kilencvenes években akkori férjének, Albert Gerstonnak drogfogyasztása vezetett egy karambolhoz, ami azonban valamivel súlyosabban végződött: a modell akkor négy hónapig feküdt kórházban.