Vágólapra másolva!
Magyarországon is elkezdődött a tévécsatornák és videomegosztók csatája. Ha ezeken nem szeretnék műsoraikat viszontlátni, akkor mit mutatnak meg saját oldalaikon? Milyen a magyar adás, ha nincs sem tévékábel, sem antenna?
Vágólapra másolva!

A webes videózás az év dobása lett, ezt nem csak a YouTube és a nyomában gombamód felnőni igyekvő sikeres videomegosztó szolgáltatások (mint a Videa) bizonyítják, hanem például a különböző perek is, melyeket a kiadók, televíziók és más tartalomgyárosok indítottak ellenük. Magyarországon az RTL Klub kezdte a közelmúltban a sort, és vetette le műsorait az egyik videomegosztó szolgáltatásról, arra hivatkozva, hogy az egyik műsorrészleten nem látszik a csatorna logója. Persze ezen a téren is csak távolról követjük azt, ami Amerikában történik: ott nem csak a tiltásra találunk példát.

A YouTube-bal már több kiadó és tévécsatorna is megegyezett arról, hogy az általuk készített tartalom milyen formában szolgálja mindkét (ha tetszik, mindhárom) fél érdekét. Azzal kapcsolatban is eltérnek a vélemények, hogy a webes mozgókép viszi vagy hozza a nézőket, de utóbbiak a megosztásra szavaznak, ez abból is kiderült, hogy a CBS egyes műsorainak felkerülésével párhuzamosan nézőket nyert a csatorna. A következő adásoknak nézőket hoz, természetesen elsősorban a reklámozók számára érdekes fiatal korosztályból.

Fox On Demand néven van már szolgáltatás, melyen a tévében már leadott műsorokat nézhetnénk meg, teljesen ingyen. Azt azért szeretnénk hangsúlyozni, hogy a játszott filmeket semmilyen módon nem lehet letölteni, saját adathordozónkra átrakni - ennek legális útjára még mindig az iTunes és a hozzá hasonló boltok szolgálnak.

Az on-line adások érdekessége, hogy nemcsak a Fox e célra kifejlesztett internetes oldalán, a MyFoxLocal elnevezésű weblapon lesznek láthatók, de a világ talán legnagyobb közösségi oldalán, a MySpace-en is. A MySpace eddig is remek fórum volt arra, hogy például az amatőr zenekarok megosszák a világgal számaikat, de egy komoly tévétársaság esetében talán meglepő lehet a döntés.

Mindenesetre az interneten olyan sorozatokat követhetünk nyomon, mint a nálunk Szökés címmel vetített Prison Break vagy a Bones című krimisorozat, amelyben például a magyar származású Gáti Kati (Kathleen Gati) is feltűnt már. Nem a Fox az első nagy csatorna, amely követi az új idők szavát, hisz többek között az ABC és az NBC is bocsátott már ki internetes tartalmakat. Szerettünk volna ugrani az időben, és meglesni, hol jár az itthon is népszerű A szökés című sorozat, kiszabadult-e már a korábban sokáig szerencsétlenkedő testvérpár: hiába próbálkoztunk, a legutóbbi részt nem tudtuk megnézni, mivel az csak az USA-n belül látható.

Bones - a FOX műsora is fent van a neten

Magyarországon talán még kevésbé van szem előtt, de nagyon is aktuális kérdés a tévéfogyasztás jövője, gondoljunk csak a néhány év múlva aktuálissá váló digitális átállásra, a VoIP-tévék indulására. Esetleg az olyan ötletes megoldásokra, mint a videomegosztóból műsort kreáló magyar fejlesztés, ami a feltöltött anyagokból képes műsorfolyamot készíteni.

A tévéknek lassan elemi érdeke lesz, hogy műsoraikkal internetes környezetben is jelen legyenek, ellenkező esetben azt kockáztatják, hogy a konkurencia belehúz - és ma már mérések igazolják, hogy a nálunk jobb webpenetrációs mutatókkal rendelkező USA-ban a monitor bizony nézőket csábít el a televízió-képernyőtől. Mindenféle elméleti érdeklődés nélkül is érdekes, hogy mit láthatunk a magyar csatornákból, ha kábelszolgáltatónk nem teszi a dolgát, és csak az internet marad, vagy külföldről szeretnénk figyelemmel kísérni, mi történik itthon, mit néz ő, a magyar néző.

Először a TV2-nél jártunk: honlapjukon hangsúlyosan szerepel a külön videók/webcast menüpont, ez sok és gazdag tartalmat ígér. Természetesen csak olyat, amit a televízió gyártott, illetve gyártatott. Amerikai produkciót jogi okokból nem kínálhat online egy magyar tévé sem. A kínálatban szerepelnek saját sorozatuk teljes epizódjai, az éppen szünetelő Totalcar korábbi részei vagy a késő éjszakára száműzött Strucc című kisebbségvédelmi műsoruk. Semmiből, így a Tények-ből sincs élő adás.

Forrás: RTLKLUB

Kokó és a Havazin című műsor megnézhető

Az RTL Klubnál bosszantó volt, hogy a műsorajánlókat meg tudtuk tekinteni, de a már leadott adásokat nem mindig. Átmeneti problémáról lehetett szó, vagy éppen most frissült a videoszolgáltatás, esetleg a fülükbe jutott a tesztünk, mindenesetre második ránézésre műsoraikba is bele tudtunk tekinteni. Az offline műsor érdekét szolgálja, hogy nem kínálja összes műsorát interneten a csatorna. Például a jóval korábban sugárzott A rettegés foka, vagy az Ecopoly megtalálható a "Videotárban", de a XXI. század például hiányzik. Pedig a minőséggel nincs különösebb probléma, a 300 kb-es sávszélességen elég tűrhető hang és kép érkezik, és szinte teljesen folyamatosan, jó lenne, ha teljes képernyőre is ki lehetne tenni a képet, akkor derülne ki igazán, hogy mennyivel rosszabb, mint amit a tévében látunk.

A közszolgálati csatornák már online adást is kínálnak. Az MTV honlapján, az M1 és M2 mellett kicsit zavarba ejtő a BL-menüpont, talán a legutóbbi Bajnokok Ligája meccset kínálja az adó, nem derült ki, mert nem indult el az adás. Talán amikor megy a mérkőzés, él ez a menüpont is, de olyankor az M1 logóra is elég kattintanunk. Ahol valóban élvezhetjük az "élő adás varázsát", már amennyire 100 kb-re kalibrálva ez az élmény varázsos. A műsor akadás nélkül folyik át a szerverről a felhasználóhoz, ennek az az ára, hogy rettenetesen le van tömörítve, gyenge a kép- és hangminőség egyaránt - akár még szerencsénknek is tarthatjuk, hogy nem lehet teljes képernyőn megtekinteni, mert úgy biztos szétesne a kép.