Magyarországot népszerűsíti Vujity Tvrtko

Vágólapra másolva!
A TV2 jelenleg Amerikában élő riportere hétköznapi hőseiről mesélt Tom Lantosnak.
Vágólapra másolva!

Vujity Tvrtkót vendégül látta Tom Lantos magyar származású amerikai képviselő, a kongresszus emberi jogi bizottságának tagja. A riporter az itthon már jól ismert hétköznapi hősökről szóló összefoglalóval készült a beszélgetésre, amelyen ott volt Simonyi András, hazánk nagykövete is.

"A képviselő Amerika öt legbefolyásosabb embere között van, januártól ő a külügyi bizottság elnöke. Nagyon meghatotta az a pillanat, amikor az utolsó magyar hadifogoly elkezdte kántálni a Szózatot. Lantos Tamás örült annak, hogy Tvrtko foglalkozik az emberi jogokkal, az egymástól évitzedekre elszakított emberek, illetőleg családok újraegyesítésével, valamint Magyarország népszerűsítésével" - nyilatkozta a nagykövet.

Tvrtko, az Európa Kulturális Fővárosa, Pécs 2010 elnevezésű programsorozat képviselője, szülővárosa hivatalos meghívóját is átadta Tom Lantosnak, aki megígérte, hogy legközelebbi magyarországi látogatása alkalmával mindenképpen felkeresi a baranyai megyeszékhelyet.

"Pécs 2010-ben nem csak saját magát, hanem egész Magyarországot is képviselni fogja Európában és a világban. Büszke vagyok arra, hogy városomnak egy új barátot, egy magasrangú támogatót szereztünk" - tette hozzá Tvrtko.