Besokallt a Lost Kate-je

Vágólapra másolva!
Az egyik legnépszerűbb amerikai sorozat talán legnagyobb rajongótáborral rendelkező színésznője, Evangeline Lilly azt fontolgatja, hogy otthagyja a sorozatot. Persze ez nem ilyen egyszerű.
Vágólapra másolva!

A szökevény szerepébe bújt dekoratív színésznőt éppen kötelező csinossága kergette szó szerint majdnem az őrületbe, még tavaly novemberben. Hogy a producerek előírására alakját az egész sorozat folyamán megtartsa, a színésznő igen komoly diétát folytatott, napi háromórás edzést végzett, és ez olyannyira kimerítette őt, fizikailag és lelkileg egyaránt, hogy végül az idegösszeomlás szélére került.

Most Evangeline Lilly bejelentette, hogy elképzelhető, hogy kilép a sorozatból, mert zavarja a túlzott rajongás, az állandó érdeklődés. Más kérdés, hogy a nagy költségvetésű tévésorozatok színészeit többéves szerződés köti, így nem csak az ő döntésüktől függ a szakítás.

www.lost-tv.com

A színésznő nem egy hangos, nagyszájú, hollywoodi díva, nem lételeme a csillogás, fényűző élet helyett egy csendesebb, békésebb világot választana. "Nagyon fárasztó számomra, hogy bármerre megyek, mindenki ismer, vagy úgy hiszi, hogy ismer" - nyilatkozta, hozzátéve, hogy soha nem hagyná ott a színészetet, ha mellette újra ismeretlenként élhetné hétköznapi életét.

Korábban már akadt pár kifakadása, egyszer például bejelentette, hogy Mongóliába vagy Timbuktuba vágyik, mert ott bizonyára nem vetítik a Lost-ot, így őt sem ismerik fel. Van gond bőven, mert karácsony előtt például a hawaii Kailuán található háza égett le, amelyet a stáb másik két tagjával együtt bérelt. Az eset idején szerencsére egyikük sem tartózkodott otthon, lakhelyüket viszont nem sikerült megmenteni.