Leadja a Drótot a Duna tévé

Vágólapra másolva!
Olyan új sorozatot indít útjára a Duna Televízió, amelyet itthon eddig csak videón és DVD-n ismerhetett a közönség. Fogadtatására azonban jellemző, hogy itthon már most kultusza van a szériának - hasonlóan a többi országhoz, ahol csak megjelent. Amerikában nézői, kritikai és szakmai siker övezte.
Vágólapra másolva!

A Drót erénye és vonzása abban rejlik, hogy a látványra, trükkökre és közvetlen erőszakábrázolásra épülő széria-mutánsok ellenében igazi elmélyült, szociológiailag hiteles, realista valóságábrázolást kap a néző, miközben szembesül a mai amerikai társadalom lényegi problémáival.

A 2002-ben indult, évadonként 12-13, ötvenöt perces részből álló sorozat helyszíne az Baltimore iparvárosa, központja pedig a városi rendőrség. Innen indul ki a több szálon futó, több jelentős karaktert felvonultató és megismertető cselekmény, mely évadonként más-más tematika köré szerveződik: az első a drogkereskedelem hatását mutatja be, a második a kikötői munkások szakszervezetének korrumpálódásán keresztül beszél a munkásosztály hanyatlásáról, a harmadik a városi intézményrendszer, a negyedik pedig az oktatási rendszer nehézségeit, anomáliáit tárja fel.

A drogellenes küzdelem ugyanakkor az összes évadon végigvonul. A széles társadalmi tabló szereplői egytől-egyig hús-vér figurák - legyenek akár bűnözők, akár bűnüldözők, politikusok vagy kisemberek, egyformán összetett, hitelesen ábrázolt karakterek, s nem klasszikus, eleve hibátlan vagy eleve vétkes hősök.

A Drót hitelességét biztosítja, hogy szülőatyja, David Simon újságíróként kezdte a pályáját, s tizenhárom éven át oknyomozó riporterként nap mint nap szembesült Baltimore problémáival, az utcákon tenyésző bűnnel. Élményeiből először könyvet (Egy év a gyilkos utcákon), majd tévésorozatot (Gyilkos utcák) írt, 2000-ben pedig a veterán baltimore-i nyomozóval, Ed Burnsszel közösen megalkották a Drót koncepcióját.

A szinkront készíttető Duna tévénél kérdésünkre ("mi lett azzal a hat-nyolcszáz káromkodással, ami egy-egy hatvanperces epizódban elhangzik?") elmondták, hogy a magyar nyelv igen gazdag, számos mód van a gorombaság, a nyelvben manifesztálódó düh kifejezésére. Az első évad a Baltimore-i fekete alvilágba vezet, márpedig egy szakadt külvárosi drogdíler aligha mondhat "kutyafáját" vagy "irgum-burgumot", ha épp lelövik spanját, netán üldözni kezdik a zsaruk. A 18-as karika persze adott, nem is annyira a látvány, inkább a gyakori szentségelések miatt.

"Nem árulunk reményt, elégtételt a nézőknek és olcsó győzelmeket ebben a műsorban. A Drót egyszerűen bemutatja, mit művelnek az intézmények - a bürokrácia, bűnözői vállalkozások, az addikció kultúrája, a vadkapitalizmus - az egyes emberekkel. Ez nem egyszerű szórakoztatás. Attól tartok, ez egy dühös program" - mondja David Simon. A többszörösen díjazott, Emmyre is jelölt sorozat 50 epizódját március 22-től csütörtök esténként láthatják a nézők.