Új főszereplők a Barátok köztben

Vágólapra másolva!
Nagy a mozgás mostanában Magyarország vezető szappanoperájában: Balogh Nóra már eltűnt egy időre, Berényi Zsuzsa és Mátyás Ricsi is búcsúzni készül - helyettük viszont három másik főszereplővel gazdagodik a Barátok közt stábja.
Vágólapra másolva!

Magdi anyus eddig nem látott unokája, Kertész Botond már múlt héten feltűnt a sorozatban: a Hári Richárd által megformált karakter egyből belopta magát a nagyszülők szívébe, a nézők azonban már tudhatják, hogy a fiú kedvessége csak álca, hiszen már a Mátyás király térre is egy lopott autóval érkezett. Annyit elárulhatunk, hogy Kertészéknek a későbbiekben is sok gondjuk lesz Botonddal, aki mintegy Géza "életművét" viszi tovább.

A Barátok közt-ben egy másik, eddig még nem látott családtag is feltűnt nemrég, aki a későbbiekben szintén főszereplővé fog előlépni - erre sem kell már olyan sokáig várniuk a rajongóknak. Berényi Claudia örökbeadott lányát keresve szembesült azzal, hogy időközben már lánya is anya lett; tipikusan kamasz unokájával, Vandával (Magda Szilvia) pedig sikerült is találkoznia.

Holnap, vagyis szerda este azonban Vanda anyukája, tehát Claudia lánya is bemutatkozik a képernyőn: az RTL Klub Reggeli-jének nézői már tudhatják, hogy az Illés Júliának elkeresztelt lányt Mérai Katalin fogja játszani. A másik két főszereplővel ellentétben, ő nem teljesen ismeretlen a nézők számára, hangját számtalan szinkronszerepben hallhattuk már, és a József Attila Színház, a Kecskeméti Katona József Színház vagy épp az RS9 látogatói is felfedezhették már őt a színpadon.

Mérai Katalin a Barátok közt-ben egy becsületes, családcentrikus nőt fog játszani, kérdés tehát, hogyan fog kijönni "újdonsült" anyukájával, akitől - kemény üzletasszonyként - nem állnak távol a tisztességtelen ügyletek sem. Mindenesetre lesz idejük összebarátkozni, mint ahogy a nézőknek is lesz idejük megszokni az új szereplőket, hiszen mindhárman hosszabb időre szegődtek a produkcióhoz.