Amatőrök az Animal Planeten

Vágólapra másolva!
Tavaly áprilisában az Animal Planet amatőr természetfilm-készítők számára hirdetett akciót. A legjobbak műveit most bemutatja a csatorna.
Vágólapra másolva!

A résztvevők egy intenzív filmes tanfolyamon vehettek részt, ahol a filmkészítés rejtelmeibe rutinos, filmes szakemberek avatták be őket. Több ezer kérvényt töltöttek le az Animal Planet honlapjáról, és számos kisfilm elbírálása után végül hat résztvevőre szűkítették a kört, akik Ausztráliából, Dániából, Indiából, Mexikóból, Szingapúrból és az Egyesült Királyságból érkeztek.

Az Animal Planet most ennek a kezdeményezésnek a végeredményét mutatja be az eredetileg négyrészesre tervezett Felfedezettek című sorozatban, amelyet áprilisban mutatnak be. Ez végigköveti a filmben a dél-afrikai Shamwasi Vadrezervátumban a hat versenyzőt a kimerítő képzés alatt, amelynek során elsajátítják a szükséges készségeket és megtapasztalják a természetfilmek készítésének valóságát.

A műsor végigköveti a leendő rendezők és állatrajongók minden lépését egészen onnantól, hogy megérkeznek Shamwariba. A neves természetfilm-készítő Lyndal Davies (akit az Animal Planet műsorvezetőjeként ismerhetünk) és Andrew Barron vezetik végig a résztvevőket a verseny alatt a feladatok elvégzése során. "Ezzel az új módszerrel nemcsak az állatfilmkészítők következő generációját kívánjuk lelkesíteni, hanem környezetvédelmi üzeneteket is közvetítünk a nézőközönség felé" - mondta Philipp Luff, az Animal Planet International igazgatója. Az Animal Planet a jövőben visszatér majd Shamwariba a folytatás forgatására, már keresik is a következő hat jelentkezőt.

A sorozat itthon április 8-tól, minden vasárnap este hétkor lesz adásban.