Új székházba költözik az MTV

Vágólapra másolva!
A Magyar Televízió a III. kerületi Bojtár utcába költözik, már az ingatlanbérleti szerződést is megkötötték.
Vágólapra másolva!

A Magyar Televízió nem vette meg az új székházat, hanem tartósan bérli azt: a szerződés 22 plusz 18 évre szól, az MTV az első szakasz letelte után dönthet arról, hogy kívánja-e tovább bérelni az épületet. Az új székházat illetően az MTV egyébként január 12-én indított közbeszerzési eljárást, ami a kuratóriumi elnökség február 15-i jóváhagyásával zárult le.

A Milleniumi Média Kft. 2009-től adja bérbe az MTV-nek a hat modern stúdióból, korszerű archívumból, szerkesztőségi helyiségekből, irodákból és raktárakból álló, Bojtár utcai ingatlant, melyet a jelenlegi, mintegy 40 ezer négyzetméter másfélszeresére bővítenek. Így az MTV nagy része egyetlen helyre kerülhet - most húsz, túlnyomó többségében bérelt ingatlanban működik, amelyek közül tizenkettő Budapest öt különböző kerületében található.

A bérleti szerződés eredményeként az MTV két év múlva már egy olyan helyen fog működni, amely műsorkészítési, technológiai és logisztikai szempontból egyaránt megfelel a legújabb követelményeknek. A televízió így teljes gyártási, irányítási és adminisztrációs tevékenységét ebbe a korszerű ingatlanegyüttesbe vonhatja be.