Vágólapra másolva!
A Magyar Televízió új székházba költözne, az MTV Közalapítvány ellenőrző testülete viszont a közbeszerzés jogszerűségét vizsgálja.
Vágólapra másolva!

A Magyar Televízió pár éven belül a III. kerületi Bojtár utcába tenné át székhelyét, már az ingatlanbérleti szerződést is megkötötték: a megállapodás 22 plusz 18 évre szól, az MTV az első szakasz letelte után dönthet arról, hogy kívánja-e tovább bérelni az épületet. Az új székházat illetően az MTV január 12-én indított közbeszerzési eljárást, ami a kuratóriumi elnökség február 15-i jóváhagyásával zárult le.

Az MTV Közalapítvány ellenőrző testülete azonban "célvizsgálatot" rendelt el szerdán, hogy kiderüljön, a székház beruházását jóváhagyó közalapítványi döntések jogilag megfelelnek-e a közbeszerzési eljárás szabályainak. "Az MTV Zrt. 2007 januárjában hirdetmény közzététele nélkül, tárgyalásos közbeszerzési eljárást hirdetett meg nem létező ingatlan bérletére, amelyre kizárólag egyetlen ajánlattevőt, a Millenium Média Kft-t hívott meg. Az MTV Zrt., a törvényben előírt, 300 milliót meghaladó szerződés megkötéséhez előzetesen kérte a Közalapítvány Kuratórium elnöksége jóváhagyását" - közölte Jaczkovics László Gábor, az ellenőrző testület elnöke.

A kormány 2004 nyarán döntött arról, hogy magántőke bevonásával épüljön fel a Magyar Televízió új székháza Óbudán. Az építkezés és a technológiai fejlesztés költségét akkor, mintegy húszmilliárd forintra becsülték. A már meglévő 40 ezer négyzetmétert a másfélszeresére bővítik, az épületet pedig olyan modern stúdiókkal szerelik fel, amelyek technológiai szempontból a legújabb követelményeknek is megfelelnek.