Feltámad a magyar Al Bundy

Vágólapra másolva!
Szerdán visszatérnek Bándiék, akik hosszú téli szünet után vannak. Tél ugyan nem volt, de a pihenő ráfért a sorozatra.
Vágólapra másolva!

Az Egy rém rendes család Budapesten című szitkom már indulása előtt vitákat váltott ki, sokan nem értették, mi szükség van egy régebbi, amerikai szituációs komédia remake-jére, miért kell gyakorlatilag ugyanazon poénokat előadni húsz évvel később magyarul.

Zenével is úgy van a fogyasztó, hogy a feldolgozásokat hajlamos akkor elfogadni, ha azok saját, természetesen szubjektív ítélete szerint jobbak, mint az eredeti felvételek. Ebben az esetben egy 1987-ben indult, tizenegy évadot megélt, hét Golden Globe-ra jelölt sorozatot kellett volna felülmúlni alakításban, humorban. Nem volt könnyű feladat, mivel az eredetit szerető fanatikusok betéve tudják a szemrevaló Christina Applegate filmszerepeit, idézik Al Bundy (Ed O'Neill) fanyar, gúnyos beszólásait, és a tipegő-pipiskedő Peggy Bundyt pedig úgy szeretik, ahogy van, bármenyire is jól imitálja őt a kétségkívül csinosabb Bertalan Ágnes.

Rizikós akció volt, nem is nagyon jött be, legalábbis a nézettségi adatok alapján ez a magyarított szitkom ősszel nem volt egy Jolly Joker. Szervét Tiboréknak talán jót tett ez a tavaszias tél, a hosszú pihenő, ez holnap ki is derül. A műsor a Szültetett feleségek évadzáró része utáni sávban látható, szerda este tíztől. Az m1-en futó 48-as portrékat bizonyára lenyomja, a Viasaton látható akcióthriller sem lehet nagyon komoly ellenfél, inkább az RTL egyik új sorozatával, a Dr. Csont második részével kell mérkőznie a nézők kegyéért. Nem lehetetlen a misszió, mert a Bones a célcsoportban 29 százalékos közönségaránnyal futott a múlt héten, és a teljes lakosságnál sem brillírozott.