Bakács Tibor a Nap-Keltében

Vágólapra másolva!
Aczél Endre helyett szerdánként Bakács Tibor Settenkedőt láthatjuk a Nap-kelté-ben - a kritikust a Megasztár egyik zsűritagjaként ismerhette meg a nagyközönség.  
Vágólapra másolva!

Bakács annak ellenére kapta meg a Nap-kelte szerdai műsorvezetői szerepét, hogy nem politikai újságíróként dolgozik, sőt még csak nem is mondanánk annak a kifejezett politikus alkatnak. Mai, első adásnapját látva azonban úgy tűnik, jól belesimult a környezetbe: kissé meghízott, ódivatú öltönyt húzott magára, és metaforáktól terhelt körmondatait is jócskán leegyszerűsítette, hogy megkönnyítse a koránkelők dolgát.

A Nap-kelte stábjának oszlopos tagja, Aczél Endre (akit Bakács mostantól helyettesít) egy saját műsor kedvéért hagyta ott a közéleti magazint: a Klubrádión már bejáratott Aczélsodrony című háttérműsora az MTV vezetőségének is elnyerte a tetszését, így elkészítik a tévés változatot is. Az ő kiesése csak a szerdai napot kavarta meg, hiszen a Nap-kelté-ben hagyomány, hogy minden nap más vezeti a műsort - a többiek mind a helyükön maradnak.

Maga Bakács eképpen nyilatkozott a váltásról a Blikknek: "Néhány napja hívtak fel azzal, hogy elvállalom-e a szerdai Nap-kelte műsorvezetését. Természetesen meglepődtem, hiszen nem vagyok politikai újságíró, de mivel állandóan rossz anyagi helyzetben vagyok, igent mondtam. Azt ígérhetem, hogy másképp kérdezek majd, mint ahogy a többiek. Eleinte még lehet, hogy döcögős leszek, de remélem, belejövök majd, úgyhogy, aki megőrült és felkel reggel hatkor, az mindezt megláthatja."