Az eldugott sorozatok

Vágólapra másolva!
A rétegsorozatnak számító Maffiózók vagy Az elnök emberei bármennyire is igényesek, szórakoztatóak, nemigen kerülhetnek este kilencre, mert kell a hely olyan szériáknak, melyek nagyobb tömegeket érdekelhetnek. Az sem hátrány persze, ha nem lőnek fejbe senkit közvetlen közelről, szüntelen káromkodás közepette, mert az ORTT főműsoridőben nemigen szereti az ilyesmit. Miért rejtik el a jót a nagy kereskedelmi csatornák, miért csak éjjeli életmódra átállt értelmiségiek nézhetnek egyes sorozatokat?
Vágólapra másolva!

Ha a tévésorozatok kerülnek szóba, akkor természetesen mindenki az éppen aktuális kedvencekre, a kereskedelmi tévék által éjjel-nappal reklámozott szériákra gondol, amelyekről általában folyik a közbeszéd. Nyilván többen kérdezték már meg egymást két iktatandó számla között, hogy most a szökés után mi lesz a szép szemű Michael Scofielddal, vagy a szertartásszerű reggeli, munkahelyi kávézgatás közben, hogy vajon mi motiválhatta Lynette előző napi, idegbeteg viselkedését. Viszont arról, hogy mégis mi a helyzet ezzel a tűzoltóval, ezzel a Tommy Gavin gyerekkel vagy még meddig merészel elmenni Vic Mackey, ha bűnözőkről és saját anyagi jólétéről van szó, rettentően kevés párbeszéd zajlik.

Pedig létezik világ a televíziós főműsoridőn túl is, de a kereskedelmi tévék, mintha nem is akarnák, hogy tudomást szerezzünk róla. Szinte minden promóciós idejüket (jogosan) az este hét és tizenegy közti sávra költik, és ezért fordulhat elő, hogy az idehaza adott sorozatok jó részéről a néző nem is hallott. Persze nem véletlen ez a jelenség, a televíziók döntéseit mindig is racionális okokkal magyarázzák, melyek közül a legfontosabb anyagi jellegű. Többek között ez az oka annak, hogy a kevésbé ismert sorozatok a temetősávokba kerülnek, melyek késő éjszakai, kora délutáni vagy délelőtti időpontban vannak.

Aki tisztában van a hazai tévés viszonyokkal és tudja, hogy miképpen is történnek a televíziós vásárlások, azt is tudja, hogy egyes sorozatokért versengenek a magyar felek, mondhatni licitálnak a gyártó stúdiónál, míg más sorozatok esetében hosszú távú együttműködési szerződés keretében kapják mindig a gyártó újdonságait a tévék. Ilyen például a TV2 és az NBC Universal szerződése, mellyel olyan sorozatok jöttek a hazai képernyőkre, mint a Monk - A flúgos nyomozó, a Médium, a Doktor House, A mélység fantomja vagy éppen az aktuális sikersorozat, a Hősök.

Az efféle szerződéseknek, a sok pozitívum mellett persze hátulütői is vannak, hiszen még nem alapítottak olyan tévét, amely csak sikersorozatokat tűzött volna képernyőre, mindenféleképpen kerül olykor porszem a gépezetbe, így a szerződés miatt, a magyar partnernek egy-egy bukott vagy gyenge sorozatot is le kell adnia. Bár a hazai és az amerikai közönség ízlése nem feltétlenül egyezik meg, de nagyjából be lehet lőni, hogy ami odakint nem volt különösebben nagy siker, vagy pár adás után lekerült a képernyőről, az idehaza sem fogja megváltani a világot, hacsak nem pár autópálya-rendőrről szól. Ilyenkor jön kapóra, hogy a főműsoridős nézettségvesztést elkerülendő, a tévé valamelyik láthatatlan sávba teszi be legújabb szerzeményét, ahol is kevésbé számít, hogy a szokott százezer néző helyett csak hatvanezren látják a műsort, mintha főműsoridőben lenne a szokásos 1,5 millió helyett 900 ezer.

Jobb magyarnak lenni

Érdekesség, hogy sorozatrajongói nézőpontból olykor jobb magyarnak lenni, mint amerikainak. Míg az USA-ban, ha egy sorozat nem ülteti le a megfelelő számú nézőt hétről hétre a képernyő elé, akkor eltüntetik a műsorból úgy, hogy jó pár részt le sem adnak - idehaza viszont a tévék mindig a teljes sorozatpakkot veszik meg, és ebbe beletartoznak a hazájukban le nem adott epizódok is.

Ki emlékszik az FBI-ügynökök bevetésen című sorozatra? Az eredeti címe The Handler: valamikor a CBS csatornán ment az Egyesült Államokban, és 14 rész után került le a képernyőről. Idehaza a legyártott 16 rész mindegyike adásba került, szombat éjjel. Előfordult, hogy csak egy óra tájban, így viszonylag kevesek izgulhattak a Joe Pantoliano vezette FBI-csapat kalandjain, akik az eseteket pazar álcázási technikákkal oldották meg, vagy azzal, hogy beépültek a rosszfiúk közé.

hbo

Maffiózók - este 11 előtt nem voltak képernyőn

Hasonlóképpen zavartan pislogna a nézők jó 90%-a, ha azt a kérdést szegeznék nekik, hogy ismerik-e a Gyilkossági csoport című amerikai krimisorozatot. Pedig Tom Sizemore személyében még viszonylag ismert színész is játszott, az eredetileg Robbery Homicide Division című szériában, ami a Helyszínelők nyomdokain indult, de a túlságosan is realista megvalósítás annak idején nem nyerte el a nézők szimpátiáját, így a leforgatott 13 epizód helyett, csak tíz ment le Amerikában.

Persze ezek a sorozatok még mindig jól jártak, hiszen tömegével akadnak olyan próbálkozások, melyek már a harmadik részt sem érik meg, így például tavaly, az NBC csatornán az Inconceivable című kórházi sorozat, amely egy termékenységi klinika dolgozóinak mindennapjairól szólt volna, már két rész után lekerült a képernyőről és hiába a kilenc potyára leforgatott epizód, valószínűleg egy ilyen mutatókkal rendelkező sorozat után, még helykitöltés céljából sem kapkodnák szét a nemzetközi televíziós piacon.