Farkasházi Réka új műsort kapott

Vágólapra másolva!
Március 31-én indul az ATV új szórakoztató műsora, a Humorbajnokság. A júniusig tartó tehetségkutató verseny tizenegy adásában, egészen a döntőig egyenes kieséses rendszerben keresik a tréfás embereket.
Vágólapra másolva!

Humorbajnokság címmel indít új műsort az ATV. A szombat este főműsoridőben, 21 órától látható fordulók során folyamatosan csökken a versenyzők száma, míg a döntő mezőnye kialakul. Minden fordulóban különböző feladatokat kell a jelölteknek teljesíteniük, így lesz "stand-up comedy forduló", saját jelenet megírása és előadása, ismert humoristákkal közös jelenet előadása.

A versenyzők sorsáról négytagú zsűri dönt, ez két állandó és két változó tagból áll: Nádas György és Tomas Grande mellé ismert közszereplők csatlakoznak, így Markos György, Bakács Tibor Settenkedő, Dolák-Saly Róbert, Boros Lajos is ott lesznek.

A kiesők közül a nézők szavazataikkal visszajuttathatják kedvencüket a versenybe. A Humorbajnokság műsorvezetői a Barátok közt egykori Kertész Mónikája, a Szombat esti láz-ban is feltűnt Farkasházi Réka és a főképp RTL-es műsorokban felbukkanó Hajas László lesznek.

"Profinak még nem mondanám magam, hiszen még nem rendelkezem 10-15 éves műsorvezetői tapasztalattal, de valóban nem ez lesz az első ilyen munkám. Nagy örömmel mondtam igent a felkérésre, mert szeretem a humort, és szívesen veszek részt egy olyan versenyben, amely új tehetségeknek ad lehetőséget. Annak pedig külön örülök, hogy Hajas László lesz a társam, hiszen már jól ismerjük egymást" - mondott nagy általánosságokat Farkasházi Réka.

A show producere az ATV-nél egyre nagyobb teret kapó Hajdú Péter, aki a csatornánál uralja a vasárnap estéket, hol a Névshowr-ral, hol az Esti Frizbi című beszélgetős bulvárműsorral.