Columbo már nem kell senkinek

Vágólapra másolva!
Megvan az utolsó Columbo-mozi forgatókönyve, de a történetet egyik tévécsatorna sem akarja megvenni - valószínűleg azért, mert a főszerepet játszó Peter Falk idén tölti be a nyolcvanat.
Vágólapra másolva!

A ballonkabátos nyomozó alakítója, Peter Falk már régebben előállt egy végső epizóddal, amely a Columbo: Hear No Evil címet kapta. A forgatókönyv azonban csak az íróasztalfiókban porosodik, a jogtulajdonos NBC nem adja le, de elpasszolni sem tudja senkinek: sok más csatorna mellett, még a sorozatot korábban adó ABC is nemet mondott.

Az ok valószínűleg a főszereplő korában rejlik: az NBC egyik, programokért felelős vezetője, Charles Engel szerint "senki nem akar megvenni egy olyan mozit, amelynek a főszereplője nyolcvanéves". A csatornák ugyanis a jóval fiatalabb korosztály igényeit tartják szem előtt, akik bizony már dinamikusabb sorozatokra vágynak, mint a lassan kibontakozó, akciójelenetek helyett jórészt párbeszédekre épülő Columbo.

Persze nem volt ez mindig így: Columbo először 1968-ban húzta magára a ballonkabátot, az NBC Prescription: Murder (Gyilkosság receptre) című krimijében, majd három évvel később már az ebből kinőtt sorozatban láthattuk őt. A műsor hamar siker lett, a nyomozót játszó Peter Falk pedig már az első évadban nyújtott alakításáért megkapta az Emmy-díjat.

A Columbo népszerűségét, illetve a műfajban hajdan elért magas presztízsét azonban mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kezdetben olyan neves rendezők is készítettek hozzá egy-egy epizódot, mint Steven Spielberg vagy A bárányok hallgatnak-ot jegyző Jonathan Demme. Emellett a sorozatban feltűnő "gyilkosok" névsora is igen tetszetős: a filmesek közül például John Cassavettest, Leslie Nielsent, Martin Landaut vagy Faye Dunawayt is lebuktatta a hadnagy, de egyszer még a legendás énekest, Johnny Cash-t is sikerült nyakon csípnie.