Hujber-Karsai: mi szóltunk előre

Vágólapra másolva!
Szombaton véget ér a TV2 jégtáncos show-ja. Bő egy hónappal ezelőtt megmondtuk, hogy Karsai-Hujber döntő lesz.
Vágólapra másolva!

Szombaton a Sztárok a jégen első fele a Címlapsztori-t még verte a 18-49-es célcsoportnál, ám a közepétől csökkent az érdeklődés, mivel az RTL-en induló A fáraó bosszúja című amerikai kalandfilm 39,1 százalékos közönségaránnyal ment, és így el is csábított sok tévézőt. A korcsolyás elődöntőt a fiatal tévézők 27,5 százaléka választotta. Annál jobban szerepelt viszont a show a teljes lakosságnál, ugyanis 1,44 millióan nézték, ami 34,3 százalékos közönségarányt jelentett.

Múlt szombaton olimpikonunk, Csollány Szilveszter esett ki a versengésből, közvetlenül a finálé előtt. "Kár, hogy a Zita három hónap alatt nem tudott megtanulni rendesen korcsolyázni. Hogyha úgy ráznám magam a jégen, mint ő, és lennének melleim, Hujbernek semmi esélye sem lenne megnyerni a versenyt" - válaszolta a TV2 oldalán egy csetelő kérdésére, ami arra enged következtetni, hogy nem vette félvállról a versenyt, és keserűen élte meg a kiesést.

A nézők szavazatai és a zsűri pontszámai alapján a verseny döntőjébe jutottak Hujber Ferenc és Major Andrea, ők párbaj nélkül mehettek tovább. Melléjük csatlakozott még a Megatánc-cal feltűnt Karsai Zita és párja, Illés Deján.

Bő egy hónappal ezelőtt szavaztattuk meg olvasóinkat, akkor még hat pár versengett. Olvasóink komoly része akkor Hujber Ferenc színművész és Major Andrea végső sikerére számított, ők 38,5 százalékot kaptak.