Lúzerek ellen még megy a Fradinak

Vágólapra másolva!
Lejátszotta a Lúzer FC tízhetes fennállása legnagyobb meccsét: a Ferencváros elleni barátságos összecsapásra ezer néző volt kíváncsi az Üllői úton. Bár a vállaltan homoszexuális stylistot és a volt újpestit, Urbán Flóriánt indulatos bekiabálásokkal és nem csekély utálattal fogadta a B-közép, idővel a zöld-fehérek hívei is megszelídültek, és rájöttek, hogy nem egy vérre menő küzdelmet, egy mindent eldöntő kupameccset látnak, hanem egy tévéshow felvételén vannak. Mikor a felismerés megvolt, jöhetett a szórakozás: nézzen vicces képeket!
Vágólapra másolva!

Nem volt kockázatmentes vállalkozás a Viasat részéről elindítani Magyarországon egy focis realityt - bár aligha vártak nézettségi rekordot, inkább a csatorna imázsa szempontjából volt fontos egy humoros, saját produkció. Nagyon régen volt, mikor az Ajax vagy a Real látogatott az Üllői útra (1995-ben), az olimpiai csapat továbbjutása is a múlt ködébe vész, de a 2002-ben villant Koplárovics Béla neve is egyre inkább a feledésbe kerül, a magyar csapatok pedig nemhogy a kupatavaszt, de már a kupaőszt sem érték meg tavaly.

A lerobbant betonlelátók réseiből, repedéseiből kikandikáló méteres gazok (lásd: MTK-pálya) közt eltűnnének a pajkos, bújócskázó kisgyerekek, amennyiben a még megmaradt szurkolók ki mernék vinni fiaikat a rosszkedvű, hervasztó hazai bajnokikra. Az FTC kizárása után, a majdhogynem érdektelenné váló NB I amúgy sem túl izmos nézőszáma is megcsappant, az Eb-pályázat látványos és zajos kudarca pedig már csak egy unott legyintést váltott ki a legtöbb régi szurkolóból: illúziók sem nagyon maradtak.

Ilyen futballellenes közegben heti realityvel bombázni a futballszerető tévézőket nagy merészségre vall, ám a Viasat, Árpa és emberei viszonylag ügyesen szelektáltak a szereplőválogatás során, egészen fogyasztható műsorokat tálalnak csütörtök esténként. Két rész után a tévéző már felismer, azonosít legalább tíz fickót a 14-ből, ami nem rossz arány, azt jelenti, hogy sikerült igazi karaktereket találni.

Forrás: [origo]

A producer rehabilitálta az MTV ostrománál felbukkant - és a fenti képen látható - Urbán Flóriánt, akit az RTL Klub a Blikk-címlap után azonmód eltűntetett, mondván, hogy aki megtámadja a Magyar Televízió épületét, annak semmi keresnivalója a képernyőn. Hogy aktívan rombolt-e, vagy csak ordibált mámorosan, azt nem tudjuk, de Urbán egy ilyen show-ba kiváló választás, gunyoros és sebző, cinikus és kegyetlen. Ugyanakkor persze végtelenül nagy ripacs, vörös fejjel üvölt, de úgy, hogy a szerepjátszást nem észlelő néző akár aggódni is kezdhet, hogy mikor kap gutaütést a pálya szélén a tomboló tréner.

Perec, Himnusz, hétköznapi gyűlölködés

A története mélypontján lévő Fradihoz (8 döntetlen és egy zakó eddig az NB II keleti csoportjában) két nappal a Nyíregyháza elleni X után látogatott a Lúzer FC. Tíz perccel a meghirdetett kezdés előtt a metrón semmi nem utal arra, hogy meccs lesz: sehol egy zöld-fehér sál a szerelvényen, nincs sört lóbáló drukker, nincs ritmusos üvöltözés, és senki nem tépi le a fogantyúkat. Az aluljáróban sehol egy rendőr, szotyiárusok se ölik egymást a jó helyért, csak kétes eredetű kávét, alighanem csempészett csokoládét kínál eladásra pár nénike, retek és paprika mellett. Más volt a hangulat már lenn is, mikor cikkírónak még bérlete volt az Üllői útra - akkoriban persze Fischer "Paja", Bánki "Dodó", Pintér "Pinyő", Dzurják "Csöpi" vagy Wukovics voltak az ászok, nem Jovánczai vagy Csepregi kergették a labdát a gyepen. A felszínen viszont már gyülekeznek úgy százan, némi meglepetésre sorok állnak az ötszáz forintos jegyért, alighanem sokan kijöttek röhögni egy jót.

Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András

Az FTC címerével díszített szalvétába bugyolált perec olcsó, és megfelelő méretű sópöttyök tarkítják. Gianni némi képzavarral konferál, "barátságos rangadót" emleget, eztán jön Tóth Vera megasztár, aki elénekli a Himnuszt, mindenféle kíséret nélkül - drukkolunk neki, nehogy úgy járjon, mint szegény Király Linda, aki eztán nyerhet akár egy raklapnyi Grammyt is, lehet platinalemeze félszáz országban, akkor is csak a csúnya lebőgésre emlékszik majd mindenki. A kezdőrúgás Buzánszky Jenőé, eztán pedig Hajdú B. nyomja a szöveget, jó humorral.

A B-közép idősebb tagjai még emlékeznek arra, mikor Urbán a nagy riválisnál, a gyűlölt Újpestben focizott, így a Lúzer FC vezetőedzőjét felbukkanásakor menten vérfertőző közösülésre szólítják fel. A Viasat csapatát szándékosan úgy válogatták össze, hogy legyen benne mindenféle figura, magyar arisztokrata és csóró, roma srác, kövér és sovány, mimóza, puhány legényke és kőkemény férfi: az egyik bevallottan meleg fiú is kap pár erős és bántó bekiabálást, a homoszexualitást erősen elítélő szurkolótól, de nem sírdogál, vidáman integet, ami persze olaj a tűzre. Moshood, a nigériai, fekete kapus láttán legalább a rasszista huhogás elmarad, ennek is lehet örülni. Hajdú B. megemlíti, hogy ezek a fiúk életük nagy meccsét játsszák, épp most valósul meg álmuk, így némi szeretetet kér számukra - erre a vadabb drukkerek is elhallgatnak.

Kis pénz, kis foci

A meccs jó félórás csúszással kezdődik, ami csak azért bosszantó, mert egyre hűvösebb lesz, és sokan már az órájukat nézik, közeleg a Milan-Manchester, haza kell érni időben, és még sört is be kell spájzolni előtte. A sípszó után viszont jön a bíztatás mindkét oldalról, örül a Lúzer FC tábora (jó három-négyszáz fő), mikor a cigányfiú, Sanyika nekiiramodik a balszélen. Az akció persze veszélytelen, hamar szerelik a fradisták - de legalább átjutott a félpályán a csapat. Az FTC persze a B-csapattal áll ki, de nyilván egy edző sem kockáztatna sérülést egy ilyen kocameccsen, miközben a feljutás a tét a következő hetekben.

Két perc után már kapura lő a Fradi, aztán Zsivoczky Norbert egy kavarodást követően úgy öt méterről a hálóba pofozza a labdát. Rögvest utána a Lúzer FC csapatkapitánya, Lackó bemutat egy cselt, erre már a lámpák is kigyulladnak. Újra veszélyeztet a Ferencváros, ám Moshood védi a fejest: ekkor is nagy ováció a jutalma, de akkor is tapsot kap, mikor sikerül kirúgnia a labdát majdnem a félpályáig. A hazaiak második gólját Horváth Dávid szerzi: nyugtatóra eddig sem volt szükség, de ekkor a számos csapást megélt fradisták nagy sóhajjal hátradőlnek, nagy égés nem lesz.