Pert vesztett a TV2

Vágólapra másolva!
Ideiglenesen eltiltotta a Fővárosi Bíróság pénteken a TV2-t az NCIS - Tengerészeti Helyszínelők megjelölés használatától.
Vágólapra másolva!

A két kereskedelmi televíziós társaság között másfél éve indult a polgárjogi pereskedés, ami azután kezdődött el, hogy a Viasat 3 2005 októberében eljárást indított a TV2 ellen, mert az szerintük jogosulatlanul használta egyik műsorának címéül az NCIS - Tengerészeti Helyszínelők szóvédjegyet.

Varró Balázs, a Viasat 3 PR-menedzsere tudatta, hogy a bíróság ideiglenes intézkedéssel eltiltotta a TV2-t az NCIS - Tengerészeti Helyszínelők megjelölés használatától mind a műsorsugárzás, mind pedig a műsor reklámozása tekintetében. Hozzátette, hogy a bíróság indokolásában arra utalt, hogy elfogadja azt az érvelést, miszerint a TV2 által használt műsorcím összetéveszthető a Viasat 3 által védjegyként lajstromozott Helyszínelők szóval.

A bíróság nem tiltotta el a TV2-t attól, hogy az NCIS - Tengerészeti Helyszínelők címmel műsoron lévő sorozatot tovább is sugározza, ám a "valószínűleg jogsértő cím" miatt új címadásra kötelezte a társaságot. A bíróság az ideiglenes intézkedést előzetesen végrehajthatóvá nyilvánította, azaz a TV2 fellebbezésére tekintet nélkül végrehajtható. Lóránt Gergely, a TV2 kommunikációs vezetője közölte, hogy betartják a bírósági határozatot, ám a döntés ellen fellebbeznek. Az eddigi műsorukat hétfőn már NCIS címmel sugározzák.