Világrekord-kísérlet a Radiocaféval

Vágólapra másolva!
Vasárnap kezdődött és péntek 20:00 óráig tart a Radiocafé 98.6 kísérlete, hogy elkészítsék minden idők leghosszabb rádióműsorát. A maratoni adás időtartama 125 óra, azaz 5 nap és 5 óra lesz.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi Guinness-rekord dj-show kategóriában 123 óra, a magyar talkrádiós rekord nagyjából 50 óra. A Radiocafé 98.6 kísérletének különlegességét az adja, hogy nem csak mindkét rekordot kívánja egyszerre megdönteni, de mindezt két műsorvezetővel teszi egyidőben, azaz - reményeik szerint - az új rekordot ketten fogják felállítani.

A műsorvezetők: Tóth Betty és Bella Levente, mindketten a radiocafé 98.6 Délutáni kávéház című műsorának házigazdái. A rekordkísérlet helyszíne a Millenáris Park, ahol egy erre a célra kialakított látványstúdió ad helyet a Hosszúkávé! című, 125 órás műsornak. Az öt nap alatt 60-80 vendégre számítanak, és közel ugyanennyi interjút készítenek majd a műsorvezetők. Természetesen a rádió megszokott programmingjától eltérő műsorok is adásba kerülnek majd.

A rekordkísérlet alatt a műsorvezetők napi 4 órát alszanak, pihennek majd, azaz fejenként napi 20 órát lesznek adásban, ebből 16 órát együtt. A látványstúdióból szóló adást ingyenes helyszíni programok színesítik majd, kisebb rekord-kísérletekkel és egyéb programokkal. A Hosszúkávé!-t Radiocafé 98.6-party zárja: az ingyenes bulin fellép a Zagar, a Heaven Street Seven valamint a radiocafé dj-i: Infra Gandhi, Cyborg Templar és DJ Rob.