A CBS egyik őszi sorozata lesz a Moonlight című dráma, melyben egy vámpír egy halandó nőt szeret. Lehet, hogy már az elején cserére kényszerülnek.

Lecserélhető
A napokban bőven írtunk arról, hogyan mutatják be az amerikai stúdiók aktuális pilotjaikat a reklámozóknak, illetve a világ számos országából érkező szakembereknek. Értekeztünk a vásárlás módjáról, majd bemutattuk a szerintünk fontosabbnak ítélt pilotokat, azokat, amelyek idővel akár a hazai tévék képernyőjén is feltűnhetnek.
Ha egy amerikai csatorna a megkívánt és megkedvelt pilot alapján berendel egy évadot (illetve elsőre csak egy fél évadot, általában 13 részt, biztonsági, anyagi okokból), az még nem jelenti, hogy a pilotban látott összes karakter végig játszik is a sorozatban. Főszereplőt persze nem gyakran váltanak, de most úgy tűnik, hogy a Moonlight című sorozatban egy fontosabb karakter cseréjére kényszerül a stáb. Ilyenkor újabb szereplőválogatások zajlanak, még az állástalan, nem túl felkapott színészek is reménykedhetnek, hátha bekerülnek első halottnak - de minimum közelgő léptek zajának - valami jó krimibe.
A Hollywood Reporter úgy tudja, hogy a Narancsidék-ben is látott (illetve a Vészhelyzet-ben és a CSI: Miami helyszínelők egy-egy epizódjában is feltűnt) Shannon Lucio helyére keresnek valakit: ő játszotta volna azt a riporternőt, akibe beleszeret a főszereplő (klikk ide, rövid videó) - aki történetesen hatvan éve vámpír, Mick St. James a neve, magándetektívet alakít, és a rendszeres vérivás ellenére pozitív szereplő lesz. Mivel Warner-sorozat, a Moonlight az RTL Klubon tűnhet fel itthon, talán 2008-ban, amennyiben a LA Screenings-en fantázát láttak benne a magyarok.
[origo]
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.