Tengerpartról a kórházba

Vágólapra másolva!
Nem elég, hogy kiírták a Narancsvidék-ből, még a sorozatot is megszűntették, Mischa Barton pedig kórházba került -, de nem forgatási gondok miatt.
Vágólapra másolva!

Mischa Barton a napokban lett rosszul, így egy Los Angeles-i kórházba kellett szállítani. A 21 éves színésznő egy barátja partiján elfogyasztott pár koktélt, ám ezt nem kellett volna, hiszen mellette antibiotikumot szedett egy betegség miatt, amit még párizsi és londoni tartózkodása során szedett össze.

Mivel Barton jelezte, hogy rosszul van, hamar beszállították egy közeli klinikára, ahol a kezelésnek köszönhetően javult az állapota. Családja látogatja, és "sokkal jobban érzi magát" az orvosi közlés szerint.

A Narancsvidék négy évadot élt meg, 2003 és 2007 között futott. A tinisorozat Emmy- vagy Golden Globe közelébe ugyan nem került, de több jelölést kapott kisebb díjkiosztókon, a Teen Choice Awardson három évben is nyerni tudott, több kategóriában. Mischa Barton 76 epizódban dobogtatta meg a tinédzser fiúk szívét, ő játszotta Marissa Coopert.