Kidobták az egyik Big Brother-lányt

Vágólapra másolva!
A Channel 4 a múltkori botrány miatt nagyon vigyáz jó hírére: egy rasszista ízű megjegyzés miatt máris kihajították a házból az egyik nőt.
Vágólapra másolva!

A műsort sugárzó csatorna közleménye szerint a 19 éves Emily Parrnak azért kellett távoznia az alig egy hete, csupa nő szereplésével indult Big Brother-ből, mert "niggernek" nevezte egyik lakótársnőjét.

Bár mind a producerek, mind a leniggerezett versenyző elfogadta, hogy Parrból nem a faji rosszindulat szólt (csak egy rossz viccet akart elsütni), a csatorna kijelentette, hogy rasszista felhangú kijelentéseket semmilyen formában nem tűr meg a programban. (Még úgy sem, hogy a megjegyzés el sem hangzott élő adásban, mert a hang éppen akkor le volt keverve.)

A brit tévétársaságnak oka volt az azonnali és kemény fellépésre, az előző, januárban lefutott Big Brother ugyanis a brit televíziózás talán legnagyobb - nemzetközi diplomáciai szintre hágó - botrányába fulladt. A csupa (B-kategóriás) hírességet felvonultató VIP kiadásban Shilpa Shetty indiai színésznőt támadták a többiek származása miatt - egy ízben az általa készített csirkét is vonakodtak megenni, mivel a nő a kezével érintette azt.

Az ügyből óriási botrány kerekedett, mire a brit kormányfő, sőt az indiai kormány is nyilvánosan elítélő nyilatkozatokat tett. Hivatalos médiafelügyeleti vizsgálat is indult, amely épp a minap zárult a tévétársaságot súlyosan elmarasztaló határozattal.

Londoni sajtóértesülések szerint a januári botrány miatt ezúttal különleges rendőri egység is figyeli a jelenlegi Big Brother-t, és rasszista vagy erőszakos megnyilvánulások esetén akár félbe is szakíthatja a valóságshow-t, sőt élő adásban is őrizetbe vehet valakit. Mindemellett a BB8 szereplőinek szerződésben kellett vállalniuk, hogy nem tesznek egymásra rasszista, homofób vagy egyéb inzultáló megjegyzéseket.