Elhunyt az amerikaiak Öveges professzora

Vágólapra másolva!
Don Herbert az ötvenes, hatvanas években mutatta be tudományos kísérleteit az amerikai gyerekeknek - a tévében csak Mr. Wizard néven szereplő férfi 89 évesen hunyt el.
Vágólapra másolva!

Június 12-én, csontrák következtében hunyt el Don Herbert, akit a legtöbb tévénéző csak Mr. Wizardként ismert. Gyakorlatilag Herbert vezette be az amerikai televíziózásba a játékos tanulást, amikor egyszerű háztartási eszközökkel mutatott be tudományos kísérleteket, amiket a gyerekek akár maguk is elvégezhettek otthon.

Herbert első műsora, a Watch Mr. Wizard 1951-től 1965-ig futott az NBC műsorán - nálunk ez idő tájt Öveges professzor végzett hasonló munkát, előbb a rádióban, majd a televízióban. Herbert bevallottan a 8-13 éves korosztályt célozta meg előadásaival, és a "mozgalomnak" meg is lett az eredménye: az évek során körülbelül 100 ezer gyermek lépett be az országban működő, közel 5 ezer Mr. Wizard Tudományos Klub egyikébe.

A játékos tudósnak egyébként - Öveges tanár úrral ellentétben - nem volt semmilyen végzettsége a témában, "csak" hobbiszinten űzte kísérleteit. Valószínűleg ezért is használt otthon fellelhető tárgyakat (a laboratóriumi kellékek helyett), műsorbeli asszisztensei pedig nem tanársegédei voltak, hanem a célcsoportnak megfelelően, gyerekek.

Miután a Watch Mr. Wizard véget ért, Herbert a hasonló jellegű, csak épp már felnőtteknek szóló How About és Exploration című műsorokkal rukkolt elő - a gyerekekhez a nyolcvanas években tért vissza, amikor a Nickelodeonon felélesztette régi show-ját, Mr. Wizard's World címmel. Herbertnek a maga idejében óriási sikere volt, mindenki számára élvezetes előadásmódja miatt például Johnny Carson vagy David Letterman is meghívta a show-jába.