Vágólapra másolva!
A panaszirodától kapott információk szerint az elmúlt hetekben a legtöbb kifogás a Magyar Televízió műsorait érte. 15 alkalommal vizsgáltak MTV-s műsorszámot, tízszer viszont a TV2 ellen érkezett panasz. Olyan is volt, akit a VIVA Da Ali G Show-ja bántott.
Vágólapra másolva!

A második negyedév június 19. napjáig terjedő időszakában összesen 53 észrevétel érkezett a panaszirodára, ami jelentősen kevesebb az előző negyedévekben tapasztaltaknál - az előző év II. negyedévében, mely választási időszakra esett, 90 panasz érkezett. Ebből 44 a nézőktől és hallgatóktól, egy panasz az egyik parlamenti párttól, hat civil szervezetektől. Az ezekbe a kategóriákba nem sorolható panaszosoktól két észrevétel érkezett. Jelenleg hét ügy van folyamatban.

A fennmaradó 45 ügyből 11 esetben a testülethez kerültek az ügyek, hat esetben a hatáskör hiányát állapították meg, egy esetben a panaszos visszavonta panaszát. A panaszokat tárgyaló tanácsok, az eljárásuk során 13 esetben adtak ki nyilatkozatot. Az eljáró tanácsok a médiatörvény kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megsértésére vonatkozó panaszok elbírálására indult eljárásukban 8 elutasító és 2 helyt adó határozatot hoztak.

Az MTV műsorai ellen (A szólás szabadsága, Kedd 21, Híradó, Nap-Kelte, Az este) 15 alkalommal emeltek panaszt, a TV2 (Napló, Mi kérünk elnézést, Mokka, Tények, Aktív) tíz, a Magyar Rádió 9 alkalommal került fókuszba. Az RTL Klub (Fókusz, tévés játék) és az ATV (Fórum, Friderikusz Most) ellen 3-3-ízben érkezett panasz, de a Kecel Városi tévét is háromszor jelentették fel a Panaszirodánál, ami magas szám egy lokális csatorna esetében. Az Echo tévé, a Duna vagy a VIVA (Da Ali G. Show) egy-egy alkalommal szerepel a listán.