A nálunk A túlélés törvényei címmel vetített sorozat hőse, Bear Grylls a valóságban, úgy tűnik, mégsem olyan kemény - pedig a produkció elvileg valós helyzeteket mutat be.

Igazi túlélő?
A Reuters arról tudósít, hogy csalással vádolják a Discovery Channelt, amiért néhány részletet meghamisított a magyarul A túlélés törvényei címet kapott Man vs. Wild című műsorában. A műsor központi alakja a veszélyeket kedvelő brit hegymászó, Bear Grylls, akinek minden tudományára szüksége van, hogy egyáltalán életben maradjon a Föld olyan szélsőséges pontjain, mint például a Utah állambeli Moab sivatag.
A műsort Born Survivor: Bear Grylls címmel átvevő Channel 4 nyomozásba kezdett, ugyanis az a gyanúja támadt, hogy a produkciónak nem minden részlete felel meg a valóságnak. A csatorna képviselői többek között azt állítják, hogy Bear Grylls korántsem aludt mindig a szabadban, a különféle szélsőséges körülmények közepette (mint azt a tévében láthattuk), hanem párszor egy kényelmes, fűtött vagy éppen légkondicionált motelben húzta meg magát a forgatások alatt.
A műsor mögött álló produkciós cég, a Diverse Television is beszállt a vizsgálatba, így más turpisságokat is sikerült felgöngyölíteni - már ha hihetünk az önkéntes nyomozóknak. Egy epizódban Grylls például vadlovakkal találkozik, amelyek a "nyomozók" szerint valójában egy farmról kerültek oda. Az ehhez hasonló apró csalások azonban eltörpülnek a lényeg mellett: Gryllst végig úgy ábrázolták, mint aki bárhol képes egyedül boldogulni, közben pedig operatőrök sokasága követte, és (a képernyőn kívül) egy egész stáb leste a kívánságait.
A Discovery egyelőre csak egy rövid közleményben reagált a vádakra, melynek lényege az, hogy a biztonság és az egészség megőrzése előrébb való a virtusnál, a vagányságnál. Ennek így is kell lennie, csak az a baj, hogy a Discoverynek mára fő profiljává vált a természettel való küzdés, az emberfeletti erőfeszítések bemutatása - egyszóval, ha a vádak beigazolódnak, kezdhetnek új arculaton gondolkodni a PR-szakemberek.
Erre azonban még várnunk kell, hiszen a csatorna megígérte, hogy a későbbiekben, esetleg komplett különkiadások keretében, a forgatás egész menetét elmagyarázzák a nézőknek - ezzel remélhetőleg sikerül tisztára mosniuk Grylls nevét.
[origo]
Szexuális tartalom miatt morognak a tévéző szülők
A Parents Television Council ezúttal az amerikai MTV műsorát, az I Just Want My Pants Back című sorozatot és annak reklámozóit támadja. A sorozatban fiatalok párkeresési ...
Szexuális tartalom miatt morognak a tévéző szülők
A Parents Television Council ezúttal az amerikai MTV műsorát, az I Just Want My Pants Back című sorozatot és annak reklámozóit támadja. A sorozatban fiatalok párkeresési ...
"Vezető színészek jönnek a folytatásra" - itt a Hacktion második évadja
Február 13-án indul az m1-en a Hacktion második évadja, amelyben már lazábban kapcsolódnak egymáshoz az epizódok, és - Oroszlán Szonja visszatérése mellett - több új ...
A Compact Disco megy az Eurovízióra
A magyar eurovíziós válogatóshow, A Dal finisében a Compact Disco mellett a Király testvérek, Molnár Ferenc Caramel és Heincz Gábor Biga kapták a legtöbb ...
Falusi Mariann a Megasztárról: Mester Tamásnak volt a legnehezebb
Február 10-én indul a TV2-n a Megasztár, ahol a zsűri egyetlen női tagja Falusi Mariann lesz. Mester Tamással ellentétben, ő nem világsztárt keres, hanem olyan ...
A képernyőn is havazik: sorozatok télire
A jelenlegihez hasonló hóhelyzet nálunk nem túl gyakori, számos sorozatszereplő van viszont, akinek a jég, a fagy már-már természetes közege. Alaszkába száműzött New ...
"Enyhén szólva nem vagyok Vágó István" - Friderikusszal indul a Milliomos
Február utolsó napján indul a Legyen ön is milliomos! az RTL Klubon, a Story TV-n ügyködő Vágó István és az MTV-re igazolt Fábry Sándor után ezúttal Friderikusz ...
Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert is a Csillag születik zsűrijében
Csak Hernádi Judit maradt meg az RTL-es tehetségkutató, a Csillag születik zsűrijében: 2012-re Pokorny Liát, Hajós Andrást és Puzsér Róbertet kapja társnak.
Tania Raymonde: egy dögös rendőrnő, zombitól lopott órával
Láncfűrészes zombimészárlás, vérfarkas-gyilkolás és folyamatos röhögés jellemezte az MTV Hungaryn január 29-én bemutatott Death Valley forgatását a Carla Rinaldit játszó ...
Nézzen be a második Éden Hotelbe!
Márciusban indítja a Viasat3 a második Éden Hotel-t, a stáb szerint a korábbiaknál fondorlatosabb, taktikusabb szereplőkkel. A realityt jelenleg is forgatják, február ...
Az eurovíziós zsűri megkegyelmezett Király Viktornak és Lindának
Kialakult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó finálé mezőnye: a szombati második elődöntőből a zsűri Gyurcsik Tibort, Veres Mónikát és a Király ...
Ullmann Mónika: Összeforrt közösségbe kerültem
Ullmann Mónika a TV2 Jóban Rosszban című napi sorozatában játssza a polgármester feleségét, aki azután kerül be a Csillagvirág Klinikára, hogy a férje bántalmazta. ...
Jól nyitott Fábry, de a Való Világgal nem bírt
A 18-49-es korosztályban 13 százalékkal nyitott Fábry - ebben a korcsoportban az MTV 5 százalék körül teljesít. A teljes lakosságnál 16,5 százalékot ért el az átalakult ...
"Pont került a mondat végére" - haláleset a Barátok köztben
A Barátok közt szerdai részében elhunyt Novák Laci fia, Csaba. Az őt alakító Kőváry Tamást arról faggattuk, hogy miként élte meg karaktere halálát, de többek között ...
Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+)
A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.