Top 5: a legszebb tévés főcímek

Sok tévécsatorna és készítő nem kedveli a sorozatok főcímeit, mert a fél perc, egy perc alatt esélyt kap a néző, hogy elkapcsoljon, vígan szörfözzön más csatornákon. Mi viszont szeretjük az igényesen elkészített és szép zenével rendelkező főcímeket, külön műfajként értékeljük, és bemutatunk öt szép példányt.

Az amerikai sorozatok egy részénél nincs egyáltalán látványos, kreatív, vonzó főcím, mert a tévécsatornák, a készítő stáb attól félnek, hogy elkapcsol a néző. A másfelé kattintgató - és hűtlenségre hajlamos - tévéző pedig a harminc-negyven másodperc alatt egy másik csatornán akár rá is lelhet egy véres bokszmeccsre, egy kiváló, érdekes interjúra, egy cuki kiskutyára vagy egy egzotikus tájakon barangoló utazós műsorra, ahol a riporter lába félig egy krokodil fogai közt van.

A szanaszét kattintgató, türelmetlen néző ilyenkor akár el is felejtheti, hogy mi vitte őt a készülék elé: ha tízből csak egy elkalandozik, és nem tér vissza, már az is rossz. Ha nem igazi sorozatrajongó, akinek az adott széria, a szokásos időpont szent, akkor könnyen elszippanthatja őt a rivális abban a maximum két percben, míg a főcím megy.

Korábban a magyar kereskedelmi tévék programigazgatóit kérdeztük, hogy miért vágják le brutálisan, kegyetlenül a filmek, sorozatok végét, mit számít az az egy perc - kiderült, hogy nekik sokat, mert a mérések szerint százezrek kapcsolnak el menten, és nem várják meg, hogy ki volt a világosító segédje, és hogy hívták azt a színésznőt, aki erotikusan ette a hot-dogot a napernyő alatt. A főcím tehát hasonló ilyen szempontból, ugyanakkor mégis egy jó elem, hogy megadja a hangulatot, hogy felkeltse a figyelmet. Fülbemászó, figyelemfelkeltő zenével, ügyesen kombinált, jó képekkel még akár új híveket is toborozhat magának a sorozat, mert egy ilyen meggyőzi a mélán pislogó fogyasztót, hogy érdemes adni két perc türelmet az eseményeknek is.

A Lost például csak felvillantja a címet, de aztán annyi, utána már pörögnek az események, a főszereplők neveit is akkor biggyesztik a képernyőre, mikor már mindenki az arcokat, a cselekvő figurákat, a haragos óceánt nézi. A Lost jól megvan nélküle, de mi nem: kiválasztottunk ötöt a sok százból, amit a magyar néző láthatott, ezekből csak egy kakukktojás: Dexter közeleg, de még pár napot kell rá várni. Öt látványos, igényes főcím - olvasóink kedvenceit pedig erre a címre várjuk, méltatlankodó panaszokkal együtt.

A 4400 az egyik nagy kedvenc, parádés zenével, ragyogó képekkel. A parkban lévő padon magára hagyott könyv, a vízzel teli, amúgy üres kád, a falról lógó, régies telefon, az ember nélküli képek arra utalnak, hogy valami történt azokkal a személyekkel, akik ott voltak a helyszínen: és valóban, a sztori szerint eltűntek, elrabolták őket az ufók. A falon egyre nagyobb repedések, a gyorsan leégő cigaretta természetesen az idő múlására utalnak (a szereplők több év elteltével térnek vissza a Földre, friss emlékek nélkül, de ugyanolyan állapotban, ahogy eltűntek), a névből kilógó betű az elrabolt embert jelképezheti, de nem kívánjuk megfejteni az összes szimbólumot, mert még elvisz minket is egy repülő csészealj.

A Róma egy olyan igényes sorozat volt, mely a nézőknek is tetszett, miközben a kritikusok sem fanyalogtak, sőt, történészek is elismerően csettintettek pár kép, kellék, fordulat megoldás láttán - mégis vége lett, mert irdatlan sokba került. Itt a főcím 1 perc 32 másodperc hosszú (ezalatt az elkapcsoló hűtlen akár tíz gólt is láthat egy összefoglalóban), de megéri megnézni, mivel tökéletes hangulatot teremt az adott epizódhoz, miközben kreatív az ötlet, és hibátlan a megvalósítás.

A Sírhant művek szintén az HBO-t tette még kedveltebbé hívei közt. Jóllehet borongós, sötét, gyakran depressziós sorozat volt, tele halállal és fájdalommal, az erős karakterek, a fekete humor, a fordulatos sztorik miatt érdemes volt nézni. Sajnos folytatás nincs, nem is lesz, de az öt évad kétségkívül a sorozatgyártás aranykönyvében megérdemel egy fejezetet. A főcím pont olyan igényes és ötletes alkotás, mint maga a sorozat, minden percével együtt.